ElectriCity – Elektronikus zenei menedzsment

A Zeneipari Hivatal által meghirdetett Electricity kurzus célja elméleti és gyakorlati oldalról is átfogón és naprakészen bemutatni, hogyan működik az elektronikus zene világa itthon és külföldön, valamint egy olyan tudásra és tapasztalatra épülő, összefüggő szakmai rendszert átadni, amellyel magabiztosan vághatsz neki zeneipari karriered építésének – légy tömegeket táncoltatni vágyó DJ, külföldi szupersztárokkal bulizó partiszervező, vagy akár reménybeli klubtulajdonos!

Szenvedélyből szakma

Az elektronikus zene világa első pillantásra egyszerűnek és könnyen érthetőnek tűnhet, valójában azonban ugyanolyan mély és bonyolult szabályrendszerek irányítják, mint a világ bármely más szakterületét – sőt, a terület sajátosságai miatt sokszor még bonyolultabbak. Ezek a szabályrendszerek összefüggnek egymással: kellő nyitottsággal, türelemmel, odafigyeléssel és tanulással te is megtanulhatod felismerni őket, sőt, sikeresen navigálni közöttük! Ehhez a tanuláshoz nyújtunk segítséget többéves tapasztalatunkkal, naprakészségünkkel, a szakmai gyakorlati oldalának hazai elitjéből válogatott, elkötelezett vendégelőadóinkkal, és azzal a szenvedéllyel, amellyel mi magunk is dolgozunk az elektronikus zenéért nap, mint nap.

Elméleti oktatástól a valódi partik dübörgéséig

A tízhetes kurzus alatt a való életből vett, gyakorlati példákon keresztül mutatjuk be az e-zenei színtér, mint piac működését: az alapismeretektől a marketing különféle módjain át a szervezést vagy a karrierépítést segítő olyan apró trükkökig, amik akár a közelmúltban történt (vagy épp a közeljövőben megrendezésre kerülő) konkrét eseményeken alapulnak – és amelyeket akár azonnal alapul lehet venni a professzionális munka megkezdéséhez a kurzus elvégzése után.

ElectriCity képzésünk az Emberi Erőforrások Minisztériuma által akkreditált, 30 tanórából álló kulturális szakmai továbbképzési program.

Az ElectriCity akkreditációját az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közművelődési Akkreditációs Szakbizottsága végezte.

Képzésünk minisztériumi akkreditációs száma: 54250-3/2014/KOZMUV

Az ElectriCity kurzust elvégző diákok közművelődési szakmai továbbképzési programról szóló közművelődési oklevelet kapnak.

A szakmai alapok mellett külön vizsgáljuk az előadó/DJ helyzetét: hogyan alakíts ki márkát saját zenédnek, hogyan szerezz fellépéseket és hogyan bővítsd rajongóid táborát, egyebek mellett.

Megnézzük, hogyan építhetsz fel egy rendezvénysorozatot promóterként a költségvetés tervezésétől a megfelelő marketingstratégia összeállításán át a fellépő különleges kívánságainak teljesítéséig, vagy a buli közben előforduló sokszor mulatságos, néha komoly helyzetek megoldásáig, hogy aztán hírnevet és pénzt kovácsolj belőle.

Kitérünk a klubokra, mint a csoda megszületésének helyszíneire: megnézzük, mennyi mindenre kell figyelni, ha az ember klubot tervez és épít; hogy hogyan alakítsunk ki jó viszonyt a sajtóval (vagy akár az önkormányzatokkal), hogyan építsünk ki egy olyan arculatot, amely hosszú távon is időtálló, és milyen programstratégiákkal lehet bebiztosítani a lehető legjobb házat minden estére.

Nem maradnak ki korunk elektronikuszenei iparának csúcsragadozói, a fesztiválok sem, és azokra is gondolunk, akik tevékenységükkel – nagyon helyesen és ambíciózusan – külföldön is szeretnének terjeszkedni.

A kurzus végére ezekből a részegységekből egy olyan tudásháló áll össze, amely stabil alapot nyújt a szakmában való elhelyezkedésre.

Tapasztalat, elkötelezettség és személyes figyelem

Kurzusunkon kiemelten figyelünk arra, hogy ne műkedvelőket, hanem szakembereket képezzünk. Előadóink jelenleg is magas profilú munkakörökben praktizáló szakmabeliek, akik elkötelezettek a tanítás iránt és hisznek a hazai színtér folyamatos javításában, erősítésében.

A gyakorlati órákon megszerzett tudásanyagot éles helyzetekben, helyszínbejárásokon bővítjük a város legismertebb klubjaiban, hozzáértő helyi szakemberek segítségével. Az egyéni fejlődést tanácsadással, mentorálással segítjük, emellett komoly archívummal és korszerű technikai háttérrel biztosítjuk, hogy a tudás minél jobban rögzíthető, átlátható és befogadható legyen. Törekszünk arra, hogy kapcsolati hálónk által minden hallgatónak terveihez illeszkedő, megfelelő szakmai gyakorlatot szervezzünk a kurzus ideje alatt illetve annak végeztével.

ElectriCity képzésünk az Emberi Erőforrások Minisztériuma által akkreditált, 30 tanórából álló kulturális szakmai továbbképzési program.

Az ElectriCity akkreditációját az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közművelődési Akkreditációs Szakbizottsága végezte. Az ElectriCity kurzust elvégző diákok közművelődési szakmai továbbképzési programról szóló közművelődési oklevelet kapnak.

Amennyiben meg szeretnél bizonyosodni az ElectriCity képzés résztvevőinek elégedettségéről, a Zeneipari Hivatal honlapján, a „Diákvélemények” menüpont alatt (www.zeneiparihivatal.hu/visszajelzeseink) olvasható írásokban a kur- zus volt diákjai beszámolnak a nálunk három hónapról.

A Zeneipari Hivatal YouTube-csatornáján videóinterjúk láthatóak a az ElectriCity kurzus végzett hallgatóival.

Iskolánk Facebook oldalán (www.facebook.com/zeneiparihivatal) pedig rendszeresen tudósítunk az iskola terepbejárásairól, vendégelőadóiról, pluszprogramjairól és speciális eseményeiről.

Mit mondanak az ElectriCity képzésről végzett diákjaink?

Terepszemléken vettünk részt majdnem minden szerdán, ahol Budapest legjobb klubjait volt lehetőségünk megismerni, mind magát az épületüket, mind működtetésük felépítését egyaránt. Klassz dolog volt a kulisszák mögött sétálni és a helyi szakemberekkel beszélgetni, ők hogyan látják a budapesti szórakozás kultúráját, hogy hogyan válik egy terv virágzóvá, majd működőképessé, vagy éppen hol vannak az esetleges buktatók, amiket még időben el lehet kerülni.” Miklós Noémi, végzett diák

Noémi képzésünkről írt értékelése ITT elolvasható a Zeneipari Hivatal honlapján, a „Diákvélemények” menüpont alatt (www.zeneiparihivatal.hu/visszajelzeseink)

“Biztos vagyok benne, hogy az itt megszerzett tudás, kapcsolatok és baráti viszonyok a későbbiekben nagyban fogják segíteni az egyéni munkánkat is.” Varga Virág, végzett diák

Virág képzésünkről írt értékelése elolvasható a Zeneipari Hivatal honlapján ITT, a „Diákvélemények” menüpont alatt (www.zeneiparihivatal.hu/visszajelzeseink)

“Mondhatni már az első előadáson “megvilágosodtam”. Olyan infókat hallottam, amik elsőre lehet, egyértelműnek tűnnek, de magamtól csak sokkal több idő ráfordításával találtam volna megoldást.” Novák István, végzett diák

István képzésünkről írt értékelése elolvasható ITT, a Zeneipari Hivatal honlapján, a „Diákvélemények” menüpont alatt (www.zeneiparihivatal.hu/visszajelzeseink)

Szakmai vendégoktatóink

Dragán Norbert a Tesla kulturális központ, a Zippp Club és számos egyéb elektronikuszenei szervezet onlinemédia-me- nedzsere. Nevéhez köthető a hihetetlenül sikeres budapesti underground partisorozat, a Contra Mundum, és a hozzá kap- csolódó fiatal magyar kiadó, az Akkult marketingje.

Erdősi Gábor „Statik” az egyik legsikeresebb hazai szervezőcsapat, a Bladerunnaz egyik alapító tagja és vezetője, hazai és nemzetközi fesztiválok promótere, a Cloud9+ zenekar menedzsere.

Simon Gábor „Jade” az első, külföldön is komoly ismertséget szerzett magyar e-zenei kiadó, az Eatbrain alapítója és ki- adófőnöke, világszerte folyamatosan turnézó, sikeres drumandbass-producer és DJ.

Vasák Benedek az A38 Hajó kreatív vezetője, copywritere és marketingfőnöke, a jól ismert klub arculatáért, brandépí- téséért és promóciós tevékenységéért felelős kiváló szakember remek zenei ízléssel és tájékozottsággal, valamint több évtizedes múlttal a hazai kulturális/kreatív pályán.

Route 8, azaz Horváth Szilveszter a hazai elektronikus zene külföldön is egyik legnépszerűbb előadója. A Broken Cups nevű punkzenekarból kiválva Route 8 néven kezdett szólóban zenélni, e projektjével jelenleg a kreatív magyar e-zenészeket tömörítő Farbwechsel-kollektíva legfiatalabb művésze. Műveit kazettán és bakeliten is megjelenteti, a nemzetközi piacon pedig a patinás brit Lobster Theremin kiadó képviseli. 2012 óta játszik élőben, a világ számos országában és fővárosában megfordult már, felkéréseinek száma folyamatosan növekszik.

Lalátka Olga pályáját a Rise FM rádió programigazgatójaként kezdte, jelenleg az Akvárium Klub elektronikus zenéért fe- lelős programszervezője. Olyan fesztiválok szervezésében és lebonyolításában vállal évek óta kulcsszerepet, mint a B My Lake, a Balaton Sound, vagy a Sziget Fesztivál – munkájával évek óta komoly díjakat elhozva az európai fesztiválpiacon.

 

A képzés neve: ElectriCity - elektronikus zenei menedzsment Időtartalma, időpontja: Ha szeretnéd tudni, mikor indul a képzés, iratkozz fel itt és értesítünk: www.bit.ly/ZHkepzesindulas
Képzés indulási időpontja: Ha szeretnéd tudni, mikor indul a képzés, iratkozz fel itt és értesítünk: www.bit.ly/ZHkepzesindulas Tandíj:130.000 Ft/10 hét
Kérésre többszöri részletfizetésre lehetőséget biztosítunk.
Képzés helye: Budapest, belváros Oktatók: Az elektronikus zenei színtéren dolgozó zeneipari szakemberek és vendégelőadók. Jelentkezési határidő: Ha szeretnéd tudni, mikor indul a képzés, iratkozz fel itt és értesítünk: http://www.bitly.com/ZHkepzesindulas Jelentkezés módja: E-mail-es jelentkezést az info@zeneiparihivatal.hu címen várjuk.