2014 December 18

Hét tanács sikeres vidéki koncertek szervezéséhez

Morcz Fruzsina, a Zeneipari menedzsment kurzus vezetőjének írása

Az alább olvasható írás előzménye Tíz tanács közönségépítéshez  és (az első) vidéki koncertjeid szervezéséhez címmmel jelent meg a Zeneipari Hivatal oldalán, itt.  Mielőtt átrágod magad az alábbi hét ponton, azt javaslom, kezd az eheti olvasást az előzménnyel, azaz ezzel a cikkel. Ebben szerepel a cikk első három pontja.
Most az előzenekarként játszott koncertek további hét szabálya következik – ha ezeket betartod, komoly esélyed van arra, hogy ne csak közönséget építs, hanem a főzenekar is szívesen működjön majd együtt veled az egyszeri alkalmon túl is.

4. Tartsd észben, hogy ez a főzenekar bulija!
(Majdnem) minden zenekarnak az a célja, hogy amikor színpadra lép, lenyűgözze a régi és új rajongóit, jó bulit játszon, sikeres este váljon az aznapi fellépésből. Ennek számtalan technikai feltétele van, de a jó megszólalás és a megfelelő hangtechnikai körülmények kialakítása az egyik legfontosabb. Éppen ezért bizony előfordulhat, hogy azért, hogy az aznap esti sztárzenekar a lehető legjobb színpadi feltételeket kapja, jóval tovább tart az ő beállásuk és emiatt a tied, mint alkalmi mellékszereplőé, csúszik, esetleg sokkal rövidebb lesz. Igyekezz nem stresszelni emiatt! Készülj fel erre a lehetőségre előre lelkileg és technikailag is.

Amennyiben teheted, szerezz színpadi rutint a nagy esemény előtt! A zenekarod tagjai ismerjék eléggé egymást, a műsort, a lehetséges zavaró körülményeket, hogy rosszabb feltételek mellett is képesek legyetek jó koncertet adni.
Ne az életed második vagy az új zenekarod harmadik bulijaként akarj a Lovardában játszani a Vad Fruttik előtt, mert akkor esélyes, nehezebben viseled majd, ha megcsúszik a főzenekar beállása, vagy a koncert közben rátok szólnak, hogy egy számmal hamarabb kellene lejönni a színpadról vagy ha koncert közben a dühös és türelmetlen emberek a főzenekar nevét kezdik kántálni.

Ezért inkább jól abszolválandó lehetőségként tekints erre az estére, aminek egyik része az aznapi hibátlan színpadi megjelenésed (azaz koncerted), a másik a főzenekarral való együttműködésed. Ahelyett, hogy pánikolsz a számodra esetleg kellemetlen pillanatok miatt, inkább kínáld fel a segítséged és segíts is az este folyamán a nagy zenekarnak abban, amiben tudsz. Ezzel nem magadat alázod meg, hanem nagy valószínűséggel egy jó kapcsolatot építhetsz ki. Legyél gyors az átszerelés alatt; ha kell, segíts a főzenekarnak színpadra hordani a technikai felszerelését.

Ha azt mondom, ennek a segítőkészségnek később nem csupán egy jó kollegiális viszony, hanem több közös koncert (értsd: neked növekvő, nagyobb új közönség) és esetleges koncerten vagy hangfelvételen előadott közös szám lehet a vége, biztosan máshogy értékeled majd a kínos pillanatokat is. Ez utóbbi két opciónak kell magyaráznom a hasznát? Na ugye.

Menedzserként, önmagát menedzselő zenészként vagy tudatos zenekarvezetőként légy mindenki örömére, jelentse ez akár a főzenekar és a klub hangtechnikusát, a híres zenekar menedzserét vagy merchandise-os pultban négy órában egy helyben ülő, már nagyon szomjas srácot is. Hidd el, ha a főzenekar stábjában látják, hogy együttműködő vagy, jobb képet alakítanak ki rólad és a zenekarodról!

5. Legyél jóban a naptárral!
Amennyiben egy vidéki városban alapítottad a zenekarod vagy egy vidéki városban élő pályakezdő zenekarmenedzser vagy, akkor tartsd számon, mikor koncertezik a városodban a honlapon olvasható cikkben javasolt módszer alapján összeírt öt-tíz zenekar és keresd meg a zenekar menedzsmentjét vagy a klubot az előzenekari lehetőség érdekében!
Ez egy nagyon fontos lépés, éppen ezért fontos, hogy ezeket a dátumokat nyomon kövesd, sőt az is, hogy a helyi klubvezető, promoter már ismerjen téged és szívesen adja meg neked a lehetőséget vagy ajánljon ki az érkező sztárzenekarnak.

Nagyobb közönségtábort mozgató zenekarok esetében legalább egy hónappal a buli előtt szokás közzétenni a koncerteseményt mind a Facebook-on, mind a zenekar és a klub honlapján. Monitorozd ezeket a felületeket az őszi, téli és tavaszi klubszezonban hetente! Legyél te az első, aki megkeresed a klubot vagy a zenekart az előzenekari kéréseddel!

Nem teljesen pályakezdő zenekaroknak sem derogáló előzekarként megjelenni abban az esetben, ha nemzetközileg elismert, tehát tömegeket vonzó előadó vagy zenekar érkezik Magyarországra. Erre szolgáltatott jó példát az Ivan & The Parazol, mikor a Deep Purple, a Blahalouisiana pedig, amikor a Morcheeba előtt játszott.

1381681_593761880682465_1331399581_n
A képen a Naked Truckers látható.

6. Tudj élni az (egyszeri) alkalommal!
Mint a Zeneipari Hivatal honlapján olvasható cikkben már említettem, az előzenekaroskodás egyik haszna az, hogy ha egy hasonló tulajdonságokkal (zenei stílus, dalszövegközpontúság, életkor stb.) bíró zenekar előtt játszotok, jóval nagyobb eséllyel találod meg a célcsoportodat.

Éppen ezért igazán használd ki a lehetőséget: a koncert elején, közepén és végén is mondd be, kik vagytok (még akkor is, ha rajta vagytok a plakáton). És a legfőbb: vigyél lemezt fizikai formában (előre készítsd el az ártáblákat, tudj adni számlát és reális áron kínáld az albumod, hogy el is vigyék), vigyél merchandise-t (még az is lehet, hogy jobban fogy majd, mint a lemez maga).

És legyen bármilyen jó is a Facebook-elérésed, a friss és érdeklődő rajongól közül akitől csak tudod, egy előre meggyártott, grafikailag megtervezett e-mailkérő cédulán kérd el a frissen szerzett rajongóid e-mail címét. Legközelebb, ha a városban játszol, ők lehetnek a biztos közönséged és hírvivőid is.

Amennyiben alkalmad van alaposabban előkészülni, akkor a színpadképet, a dalok sorrendjét is jóval a buli előtt találd ki és a nagy este előtt, egy másik bulin (ami ideális esetben egy másik városban is van) játszd is le ezt a műsort. Ezt hívják a nagyok bejátszóbulinak. Ha tudsz, kicsiben élj ezzel a módszerrel.

7. Kicsiben is csináld nagyban!
Amennyiben a főzenekar egy jól futó, profi, tapasztalt menedzserrel bíró produkció, majdnem biztos, hogy az előzenekar kiválasztása során az is szempont számukra, hogy szakmailag gördülékeny legyen az együttműködés, ne nekik kelljen az etikettet, az átszerelés menetét, a megbeszélt műsorhossz betartásának fontosságát és a pontos érkezést számonkérni és elmagyarázni.

Éppen ezért tekints erre az előzenekari lehetőségre úgy, mint egy virtuális szakmai kiajánlóra! Amennyiben nincs profi, de reális (azaz NEM a Radiohead internetről levadászott rideréről koppintott) technikai kívánságlistád színpadképpel, csatornakiosztással és technikai feltételek felsorolásával, villámgyorsan de nem kapkodva gyárts egyet és továbbítsd a buli technikai személyzetének!

Legyen kész, kitöltött, nyomtatott, a klubosnak vagy a fő zenekar (turné)menedzserének átnyújtható műsorközlőd! Legyen nálad filctoll és papír, hogy az aznapi műsort megírhassátok! A buli előtt legkésőbb egy héttel hívd fel a főzenekar hangtechnikusát és a klub hangászát is és egyeztess a technikai körülményekről. Ezzel nem csupán a saját bulid megfelelő körülményeit biztosítod, hanem a főzenekar kényelmét is elősegíted.

Mivel egy előzenekarság esetében a várható haszon reményében feladtad a főszerepet, ne légy primadonna, tudd, neked kell most alkalmazkodni (aztán, ha híres zenekar leszel, hozzád fognak majd) és igyekezz ezzel is jó benyomást kelteni magadról.

8. Mutatkozz be mindenkinek a helyszínen!
A zeneiparban dolgozó szakemberek döntő többsége nem kényszerből, hanem kalandból, és/vagy a zenei iránti szeretetből kerül zenei produkciókba vagy lesz azok háttérembere. És a zeneiparban, ahogy a kreatív iparágakban ez általában jellemző, sok az érzelem, az impulzus és az érzékeny ember.

Éppen ezért egy ilyen speciális alkalommal, mint egy előzenekari lehetőség,nagyon ügyelj arra, hogy senkit se bánts meg, mindenkivel kedvesen, udvariasan illetve a megkívánt viselkedési módnak megfelelően bánj!

Ismerek egy koncertszervezőt, aki egy elméleti előadásába, előzetes rossz tapasztalatai miatt, szándékosan beemelte azt a pontot: „a zenekarok tudjanak köszönni, ha megérkeznek egy helyre!”  Valóban: az, hogyan nyitsz a megérkezésedkor, hogy megtiszteled-e az alkalmi kollégáid egy bemutatkozással, hogy megjegyzed-e a nevüket, feltétlen a hasznodra válik az előzenekaroskodásod alatt.

Fontos, hogy készülj fel minden, a bulival kapcsolatos találkozóra, telefonbeszélgetésre, a buli napján, a helyszínen történő bemutatkozásra és tréningezd magad, hogy zavarodban ne akarj gyorsan túlesni a bemutatáson, ismerkedésen!

1005281_540118572691016_528069346_n
A képen a Zombori zenekar látható

Azaz bemutatkozáskor ne hadard a neved, hanem érthetően, már-már tagoltan mondd, hadd jegyezzék meg és nagyon figyelj a másik nevére, jegyezd is meg! Ez az alkalmi vagy hosszútávú munkaviszonyod egyik legfontosabb pillanata, igyekezz nem elrontani. Az este folyamán, amikor közös dolgotok lesz (legyen ő a színpadmester, a hangmérnök, a főzenekar roadja vagy monitortechnikusa), szólítsd őt a nevén, ha beszélned kell vele. Egészen biztos, hogy ha nem is tudatosul benne, hogy megkülönböztetően bántál vele, hatni fog rá.

Ugyanennyire ügyelj arra, hogy a jegypénztárosoknak, a biztonsági őröknek, a vendéglátás vezetőjének és a helyi klubost képviselő színpadmesternek, az esetleges másik zenekar menedzserének vagy a buli szervezőjének a megérkezésed után bemutatkozz. Ez még aznap este hasznodra lehet: ha szórakozottságodban lefelejted az egyik legfontosabb zeneipari ismerősöd a vendéglistádról, a pénztáros már tudni fogja, ki vagy, sőt, a biztonsági őröktől is kérhetsz segítséget, ha az öltözőnél ki-be járkálnak a nem illetékes személyek.

9. Maradj ott a főzenekar koncertjére!
Az egyszeri előzenekaroskodás könnyen közös hazai turnévá változhat, ha nemcsak zeneileg, hanem emberileg is passzoltok; sőt, ha az alapvető emberi gesztusokat is megteszed a produkció és a stábja felé, komoly esélyeid vannak, hogy a főzenekar részéről hívnak még előzenekarként koncertezni velük.

És mennyire jó is az, ha nemcsak Zalaegerszegen játszhatsz mondjuk a Brains előtt, hanem aztán Győrben, Székesfehérváron és Szegeden is! Ezen esetekben a jóval könnyebben elérhető (és akár a promócióra a saját városi rajongókkal és így a koncertre létszámmal rásegítő) helyi zenekar rokkal vetélkedsz – éppen ezért fontos az, hogy a főzenekarnak egy idő után a te produkciód legyen a praktikus, minőségi és szakmai, emberi érvekkel is alátámasztható, logikus döntés további vidéki klubkoncertek esetén is.

Ehhez nem árt, ha valóban érdekel a főzenekar, de legalábbis tiszteletet és szakmai nyitottságot mutatsz irányukba. Azaz a fellépésed végeztével nem rögtön hagyod el a helyszínt, ott maradsz és megnézed a vendéglátózenekarod koncertjét is, sőt, ha ott is maradsz a buli végére leereszteni, beszélgetni, szocializálódni velük egy kicsit. Ezzel valódi kapcsolatokat köthetsz, sőt, elérheted, hogy valóban megjegyezzenek és immár egy nagy szakmai halmaz részének tekintsenek.

10. Köszönd meg!
Nagyon fontos részlet, amit számtalan, előzenekarként játszó kis zenekar elfelejt megtenni, az az, hogy a buli végén megköszönjék a helyszíni klub dolgozói, a főprodukciónak segítő stáb, illetve az összes érintett munkáját. Sőt, előfordul, hogy az elköszönés is elmarad, ami látszólag egy apró vétség, egy ilyen helyzetben azonban hatalmas öngól. Egy közös eseménynek és élménynek voltatok részei együtt, lehetőséget kaptál egy nálad sikeresebb produkciótól, hogy gyorsabban és hatékonyobban építsd a rajongótáborod, ezért elvárható, hogy az estét megköszönd és csak azután távozz. 

A buli utáni közös mulatozás, bulizás, búcsúzkodás az élményfeldolgozási folyamat része, sőt, ennek a kultúrának kitörölhetetlen eleme, ezért nagyon fontos, hogy felismerd a jelentőségét és élni tudj vele. Azonban mulatozás közben is légy mértéktartó úriember – nem biztos, hogy hasznodra válik, ha egy héten belül mindenki tudja, teljesen részegen fetrengtél a Pécsi Est Café öltözőjében hajnali négykor, a buli után.

Amennyiben egy további gesztussal – egy üveg borral, egy zenekar nevére készítetett pengetővel stb. – is megköszönöd a lehetőséget, egy hasznos és reményteli szakmai kapcsolat építésének első stádiumán vagy túl.
Csak sose felejtsd el megtervezni a következő lépést.

Ha fentieknél is többet szeretnél tudni, mert ezernyi kérdés merült fel most benned, akkor lehet, hogy érdemes beiratkoznod a Zeneipari menedzsment képzésünkre. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által akkreditált kurzusunk legközelebb 2016. február 23-án indul. A képzésről bővebben az alábbi videóban.

Érdekelnek a zeneipari témájú cikkek? Nem tudod, hogyan növeld a rajongótáborod vagy azt, hogyan építs kontaktlistát?  Kattints ide és iratkozz fel ITT és minden héten küldünk neked egy magyar nyelvű zeneipari cikket, amit a Zeneipari Hivatal kurzusvezetői kizárólag a hírlevelolvasóinknak írnak!