2014 August 20

Öt tanács, amit érdemes követnetek, ha sikeres (fiatal) zenekarként akartok működni

 Morcz Fruzsina, a Zeneipari menedzsment kurzus vezetőjének írása

Számtalan szempont és teendő van, amire egy induló vagy már működő zenekarnak oda kell figyelnie annak érdekében, hogy jó hírű produkció váljon belőle – nemcsak a közönség szempontjából, hanem a szakma megítélése szerint is. Az alábbi öt tanács követése ajánlott, ha hatékonyan és sikeresen akarsz működni egészen a kezdetektől.
1. Igenis legyen egy (modern) honlapod, amilyen hamar csak lehet!

A honlap nem pusztán a fellépésdátumok felsorolásának platformja. Például a honlapodon külön szekciót készíthetsz a sajtóanyagoknak: nyomdai felbontású sajtófotók, biográfia. Egy-egy újságmegjelenés vagy online interjú esetében ez igen hasznos tud lenni: minőségi fotókat ajánlhatsz a rólad anyagot vagy veled interjút készítő újságírónak, csak azzal, hogy e-mailben átküldöd neki a fotógalériádra mutató linket. Ezzel megelőzheted azt is, hogy egy szerencsétlen Google-találatnak köszönhetően előnytelen vagy amatőr képeket használjanak a neved alatt.
A honlapon kérhetsz a webfejlesztődtől menüpontot a technikai anyagoknak: riderek, stage plan, channel list (ideális esetben ezek egyazon dokumentumban), a veled dolgozó hangtechnikus elérhetőségei (telefon és e-mail).

iamyank honlapja. www.iamyank.com
iamyank honlapja. www.iamyank.com

Ez például azt teszi lehetővé, hogy egy másik városban vagy esetleg országban tartandó koncerthelyszínen a helyi hangmérnök gyorsan utánanézhessen annak, milyen hangfelszerelésre vagy éppen milyen lámpákra van szükséged a sikeres fellépéshez. Legyen bár ez a technikai felszerelésről és adott helyi technikai feltételekről szóló kommunikáció és tájékoztatás a koncertszervező (illetve a menedzseredként is működő koncertszerveződ vagy akár te magad) és a helyi promóter közös feladata, azzal, hogy te az általános feltételeket feltűnteted a honlapon (sőt, az adott fellépés előtt a menedzser-koncertszerveződ által személyesen is felkeresed az adott helyszín hangtechnikusát), hogy tájékoztasd a technikai kéréseidről (és meggyőződj azok teljesüléséről), mindkettőtök életét könnyíted. Minden félnek jó, ha ezek az (ugyan nem feltétlenül az adott eseményre specializált) információk folyamatosan elérhetőek online.

Szekciót építhetsz a honlapodon a videóidnak. A YouTube csatornádon is szereplő videók honlapodba történő beágyazása segít abban, hogy a honlapod valóban úgy működjön, mint egy rólad készült, alapos, profi és informatív katalógus. Itt minden videó elérhetővé válik így és amennyiben a csatornáddal pénzt is keresel, a frissen szerzett rajongó már hozzá is járul a bevételeid növekedéséhez.

Képzelj el egy koncertrésztvevőt, aki a Bánkitó Fesztiválon látott életében először téged fellépni és lenyűgözted. Ha te vagy mondjuk a Dirty Flow Club zenekar és sikeres koncertet adtál az említett fesztiválon, a belelkesült fesztivállátogató, ahogy véget ért a koncert, valószínűleg a Google-nek köszönhetően elkezd keresni: keresi, hol töltheti le a lemezed, hol lesz legközelebb fellépésed, kik a zenekar tagjai, hogyan néznek ki (hoppá, megint a jó minőségű sajtófotónál tartunk!), van-e olyan zenekari/előadói póló, ami a tied és ő hordhat – és ha igen, azt hol és hogyan szerezheti be. Ha nincs honlapod, ahol minden információt elér, a kívánt információk begyűjtése akár fél órát is igénybe vehet. Szerinted minden új rajongó ilyen kitartó?
A minap hasonló élményben volt részem: belefutottam egy magyar zenekar koncertjébe az egyik hazai fesztiválon és mikor nyomozni kezdtem utánuk (ahogy egy érdeklődő teszi), sehol sem találtam, melyik hazai lemezboltban is vásárolhatnám meg az áprilisban (azaz alig három hónapja) megjelent CD-jüket. Igen, fizikai formában. Direkt fizikai formában.

A honlapnak számtalan hatalmas hasznos szekció mellett van még egy hatalmas előnye, amit a Facebook-oldalak nem tudnak teljesíteni, de nem meglepő módon zenei terjesztők (mint például a jövő évi, Budapesten rendezendő WOMEX-hez is köthető Hangvető Zenei Társulás) saját honlapjukon kihasználnak: feltűntetheted, hol elérhető, azaz vásárolható meg az összes lemezanyagod fizikai formában is (mert ugyan a digitális platformokat linkelheted a Facebook-on is, ahogy teszi azt például a Kerekes Band is, azonban a lemezboltok listája nem mutatna túl jól a Facebook oldalad about szekciójában, sőt, senki nem is keresné ott ezt az információt). A boltlista feltűntetésével segítesz a rajongóidnak, hogy ha támogatnának téged a legutolsó albumod megvásárásával, megtehessék.

A támogatói attitűddel bíró rajongó gyakori még a digitális zenei platformok korában is, lásd Amanda Palmer és Kickstarter esetét vagy idehaza akár az egészestés, éppen napjainkban készülő Kodály Method Balaton Method projektjét vagy a Zagar klipre gyűjtő sikeres közösségi gyűjtés kampányát, amivel mindkét esetben, a projektek támogatói – azaz a rajongók maguk – összeadakozták, megteremtették az alkotók számára szükséges pénzt.

Tanulság: ne becsüld alá a rajongóid és az információ fontosságát!

Ha egy többlemezes előadóra gondolunk, neki hasznos csak igazán, ha a frissen szerzett rajongóknak nem kell obskurus weboldalakon nyomozni a zenekari diszkográfia után, mert a frissen érezett követők között bizony nagy valószínűséggel igenis lesz, aki akar majd fizetni a zenéért – lásd például a Quimby-lemezek újrakiadását. Ez hasonló esetben nemcsak a kiadónak/zenekarnak jelent plusz, örömteli (és akár váratlan) bevételt, hanem az új és lelkes rajongónak is öröm a számára új és gazdag zenei repertoár.

2. Légy online azonnal! 
2008-ban jártam egy népszerű magyar zenekar koncertjén Amszterdamban. Sikeres koncertet adtak, amin nemcsak a Hollándiába kivándorolt magyarok, hanem a patinás helyszín jellemzően igényes havi programja miatt nekik bizalmat szavazó holland érdeklődők is voltak szép számmal. Azonban másnap, mikor online utánanéztem, elérhetőek-e az iTunes-on (arra az esetre, ha megvenné egy frissen rajongóvá avanzsált holland a lemezt, minél gyorsabban és kényelmesebben), bizony semmit sem találtam. Sőt, semmilyen, Hollandiában elérhető online zenei áruházban nem voltak fenn. És ez számtalan magyar zenekarral megtörténik, akár idehaza, egy másik városban adott koncert után is, nem kell ehhez külföldön fellépni. 
Zeneipari Hivatal heti diákportréjában, mintegy fogyasztói kutatásként, mindig megkérdezzük a diákokat, milyen formában hallgatnak zenét. A diákjaink Magyarország különböző településeiről származnak, a zene szeretetén kívül sokszor kevés a közös nevező (például szakmájukat vagy életkorukat tekintve). Azonban az nagyon látványosan látszik, hogy a diákjaink zöme bizony online hallgat zenét, ha úton van, akkor is.

Ezt tartsd észben, mikor EP-t vagy új lemezt, klipet készítesz. Online elérhetőnek kell lennie a zenédnek (értsd: Deezer, iTunes, Spotify stb.), de nem árt, ha online gyűjtöd a rólad megjelent anyagokat, jelen vagy a Facebookon, az Instagramon és műfajtól függően a Mixcloudon és/vagy a SoundCloudon is.

Tanulmányozz interneten olvasható tanácsadó cikkeket, tanulj ezen platformok használatáról, nézd meg, hogyan használják azt az ebben sikeres és ügyes nagyok!

Ez az írás a Zeneipari Hivatal heti hírlevelének egyik darabja. Érdekelnek a zeneipari témájú cikkek? Nem tudod, hogyan növeld a rajongótáborod vagy azt, hogyan építs kontaktlistát? Iratkozz fel ITT és minden pénteken küldünk neked egy magyar nyelvű zeneipari cikket, amit a Zeneipari Hivatal kurzusvezetői kizárólag a hírlevelolvasóinknak írnak!

3. Használd a közösségi médiát okosan!
Minden, a zenekaroddal/veled/az előadóddal kapcsolatos esemény (pláne, ha speciális) apropó lehet egy médiamegjelenésre. Nem bulvárhírekre gondolok, hiszen különbség van aktív rajongótábor és a nevedet ismerő tömeg között. Ahhoz, hogy legyen egy lojális, a fellépéseidért, a hanganyagaidért fizetni hajlandó tömeg mögötted, bizony legalább rokonszenvesnek vagy támogatásra méltó előadónak kell lenned. Ehhez fontos, hogy legyen egy imidzsed – aminek a legfontosabb része az a zene, amit készítesz, annak műfaja, minősége. Minden más csak ezt követi.

10300680_801995546478129_1770652599644961882_n
Halott Pénz megköszöni a 20.000 like-ot a Facebookon

Azonban ahhoz, hogy a rajongóid ne feledkezzenek el rólad vagy annak érdekében, hogy jelen is legyenek a koncertjeiden, bizony hír kell adnod magadról. Rendszeresen. Nyilatkozhatsz rádióműsorokban egy a38-on tartandó lemezbemutató kapcsán vagy interjút adhatsz egy új projekted indulásakor.

Ha a Facebookra gondolunk, lehet ez egy bájos (és jó minőségű!) fotó rólad, ahogy örülsz az új Coca Colának, amit meglepetésként kaptál egy új kampányban, vagy megérkezett végre a nyomdából hozott lemez (lásd Szeder zenekar); esetleg a fotón te magad, ahogyan örülsz a másnapi rádiós dalpremierednek. Mivel a képeket a Facebook szívesen mutatja a felhasználóknak, javasolom, használj egy jó minőségű képeket készítő mobiltelefont (nem reklám, de nemcsak a legfrissebb széria, hanem már az iPhone 4 is alkalmas erre) és tölts le rá egy fényképeffektező applikációt, szerkesztéshez és effektezéshez, hogy a képek mindig jó minőségűek és hangulatosak legyenek; illetve a Facebook Pages alkalmazását.

Mindig, minden tartalmad, azaz posztod legyen a lehető legeslegjobb minőségű! Azonban, ha nem elég jó a kép vagy annyira rossz, hogy simán beleköthet az irigyed, ne tedd ki! Tényleg ne, mert sokkal inkább árt az a poszt, mint használ! Szerkeszd át, csináld másképp, csak ne úgy, hogy aztán magyarázkodnod kelljen miatta!

4. Csapatszemlélettel többre jutsz!
Légy olyan, mint egy jó vizilabdázó vagy boxoló: mindig tudj az ellenfeled és a partnered, csapattársad fejével is gondolkodni. Mielőtt egy e-mailt írsz egy promoternek, tudd, neki az adott helyzetben mi lenne a kérdése, milyen információra lenne szüksége veletek kapcsolatban; ha egy grafikusnak írsz, hogy plakátot terveztess, legalább azt tudd, mekkora plakátot szeretnél, milyen színvilágút; ha egy klubban promoterként dolgozol és az ott dolgozó hangtechnikussal egyeztetsz, tudd, neki mit kell tudnia (például mikor van bepakolás, beállás, használ-e a zenekar fülmonitort, hoz-e a zenekar saját hangtechnikust stb.). Ezzel a munka minőségét emeled és a veled való egyeztetést könnyíted.

Például, visszatérve az előbbi példára, koncertszervező-menedzserként legyen kész, a zenekarral közösen időnként frissített ridered, stage plotod, channel listed és ezt mindig időben jutasd el az adott technikai stábnak jóval az adott fellépés előtt. Ez a másik fejével való gondolkodás minden veled közös célért (vagy éppen veled szemben, akár konkurencia esetén) dolgozó zeneipari szakember esetében jellemezzen téged. A munkád könnyíted, gyorsítod és közben a saját célod szolgálod.

5. Légy udvarias, előzékeny és profi! 
Ha jól bánsz a stábbal, aki veled dolgozik, akkor a munkád is élvezetesebb és jobb lesz, sőt, mindazok, akikkel együtt dolgozol, szívesen dolgoznak majd veled. Jelentheti ez azt, hogy időben leadod a vendéglistát a klubban, ahol fellépsz; azt, hogy amennyiben egy olyan estén léptek fel, ahol előzenekart is visztek, viszont az előzenekart nem a ti saját hangtechnikusotok keveri, akkor jóval a fellépés előtt felhívod a helyi hangmérnököt és viszel neki egy lemezt és egy ridert, hogy felkészülhessen az adott zenekar hangosítására.
Egy, a Zeneipari menedzsment kurzusunkon végzett diákunk, Szeép Ági Both Miklóssal dolgozik lassan fél éve. Mikor Both Miklós nemrégiben meghívást kapott a Basszus című Klubrádió-műsorba, hogy beszéljen a Both Miklós és a Palimo Sztori frissen megjelent lemezéről, akkor Ági az interjú előtti nap, annak érdekében, hogy a műsor szerkesztője, Göczey Zsuzsa ismerje az albumot, amiről másnap majd a beszélgetés zajlik, kivitte azt Göczey Zsuzsának a rádió óbudai szerkesztőségébe. Ezzel Ági nemcsak a szerkesztő munkáját segítette, hanem a saját előadójának is jobb interjúfeltételeket teremtett, hiszen így sokkal relevánsabb interjúkérdéseket kaphatott Miklós. Mindenki jól járt és még mindannyian szívesen is végezték a munkájukat: ez az az ideális állapot, amire érdemes törekedni.

A cikk szerzője, Morcz Fruzsina a Zeneipari menedzsment kurzusunk vezetője. 

Ha fentieknél is többet szeretnél tudni, mert ezernyi kérdés merült fel most benned, akkor lehet, hogy érdemes beiratkoznod a Zeneipari menedzsment képzésünkre. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által akkreditált kurzusunk legközelebb 2016. szeptember 7-én indul. A képzésről bővebben az alábbi videóban.

Ez az írás a Zeneipari Hivatal heti hírlevelének egyik darabja. Érdekelnek a zeneipari témájú cikkek? Nem tudod, hogyan növeld a rajongótáborod vagy azt, hogyan építs kontaktlistát? Iratkozz fel ITT és minden pénteken küldünk neked egy magyar nyelvű zeneipari cikket, amit a Zeneipari Hivatal kurzusvezetői kizárólag a hírlevelolvasóinknak írnak!