2016 February 02

“Magamtól csak sokkal több idő ráfordításával találtam volna megoldást” – az ElectriCity képzésről Novák István

“Mondhatni már az első előadáson “megvilágosodtam”. Olyan infókat hallottam, amik elsőre lehet, egyértelműnek tűnnek, de magamtól csak sokkal több idő ráfordításával találtam volna megoldást.” Novák István 2015 őszén iratkozott be az ElectriCity képzésre. Megírta, miért szerette az eltelt tíz hetet.

Hiszek a sorsszerű történésekben…

Az ElectriCity – elektronikus zenei menedzsment kurzus első hallásra nem fogott meg annyira, hogy jelentkezzek. Viszont amikor újra láttam a hirdetést, elgondolkoztam, hogy sokkal összetettebb egy zenei szakember munkája, mint ahogy azt elképzeltem.

Éppen ezért döntöttünk úgy a barátnőmmel, hogy elmegyünk a kurzus nyílt napjára.

Turza Tomi előadása gondolatébresztően hatott rám, több témában is visszacsatolást kaptam a képzés előtt elkezdett projektjeimmel kapcsolatban. (Alapvető social mediaban való megjelenések, vagy kezdő marketing tippek kapcsán például.)

Tehát nem volt kérdés, hogy jelentkezem az októberben kezdődő kurzusra.

Hogy mit vártam pontosan… ezt pár szóban nehéz leírni. Nagyobb rálátást arra, hogy mit, hogyan csináljak a siker érdekében, itthon vagy akár nemzetközi szinten is. Legyen szó DJ vagy akár a produceri munkáimról is.

novak_istvan_01Mondhatni már az első előadáson “megvilágosodtam”. Olyan infókat hallottam, amik elsőre lehet, egyértelműnek tűnnek, de magamtól csak sokkal több idő ráfordításával találtam volna megoldást.(Ha egyáltalán találtam volna… 😀 )

A heti órákat minden héten egyre nagyobb izgalommal vártam, a vendégelőadók és az általuk képviselt óra tematikája már önmagában rengeteg gondolatot indított el bennem.

A hétfő esti órák alatt hallott információk mellett a helyszínbejárások szerepe is jelentős hangsúlyt kapott. Rengeteg új élménnyel gazdagodtunk, kulisszatitkok a budapesti éjszakai klubok vezetőitől és válasz sok-sok nyitott kérdésre. Legyen szó fesztiválokról, partyszervező csapatokról vagy a klubok működésével kapcsolatos összképről.

Összességében a kurzus alatt kialakult légkör és a hiteles szakemberek által átadott információk miatt is erősen ajánlom minden olyan érdeklődőnek, aki szeretne komolyabban foglalkozni az elektronikus zenével.

Zenészként megismerheted milyen a menedzsment fejével gondolkodni vagy fordítva. Turza Tomi közvetlen előadás módja a “szárazabb” témájú órákat is érdekessé varázsolta. Külön köszönet neki a kurzus során mutatott hozzáállásáért. Örülök, hogy az ő vezetése alatt kaptuk az oktatást a Zeneipari Hivatalban.

Köszönjük továbbá Morcz Fruzsinak a Zeneipari Hivatal elindítását, a szakmának már igazán szüksége volt itthon erre.

A következő tizenegyhetes ElectriCity kurzusunk 2016. október 10-én, hétfőn indul. A kurzusról bővebben az alábbi kurzuskatalógusban. Az ElectriCity kurzus nyílt napja szeptember 19-én, hétfőn 18 órától lesz, jelentkezni az info@zeneiparihivatal.hu címen lehet.