Mezei Márton rendszeresen hangosít külföldön – több zenekar is hozzá ragaszkodik, ha németországi vagy éppen braziliai koncertről van szó. Hogyan jutott el idáig és miért gondol vissza nosztalgiával a Kultiplexre? Interjú oktatónkkal, a Sepultura megszólalásáért is felelős Mezei Márton hangmérnökkel.
Mikor döntötted el, hogy zenével foglalkoznál?
Mint sokan gyerekkoruk végén, kamaszkoruk elején, nekem is a zenekar alapításon járt az eszem. Az már az elején tisztán látszott, hogy hangszeres tudásom megbukott, viszont mindenképp a színpad közelében szerettem volna maradni. Ezen kívül tele volt dróttal és csatlakozóval a szobám, nem beszélve az akkor innen, onnan összegyűjtött erősítőkről. Ez az egész talán ’90-’92 környékén kezdődött.
Hogy kerültél be a szakmába?
Ez volt a nehezebb dolog. Amatőr szinten Tatabánya és környékén itt, ott voltak koncertek, de vidéki színházak limitált technikája miatt és a már akkor zárt közösségbe nagyon nehéz volt bekerülni. Ha nem volt valakinek az apukája vagy nagybátyja valami művelődés házas vagy kábeltévés, akkor szinte lehetetlen volt ezeknek az eszközöknek a közelébe kerülni. Így aztán ’98-’99 környékén találtam egy hirdetést, hogy egy budapesti iskola hangmestereket képez. Így kerültem közelebb a titkokhoz. Aztán, persze ezzel egy időben a Kandóra [Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar – a szerk.] is beiratkoztam, hogy mélyebben láthassam ennek a sok kütyünek a fizikai részét, amiket még akkor használtunk.
Milyen zeneipari munkáid voltak az elején?
Szerencsés voltam, mert egyből egy zenekarnál sikerült munkát találnom. Így a főiskola alatt nemcsak a gyakorlati tudásom fejlődött, hanem a tandíjat is simán ki tudtam termelni. Persze, fárasztó volt mondjuk egy-egy egri, pécsi, szegedi koncert után reggel nyolckor a suli előtt kiszállni a mikrobuszból és elkezdeni a laborgyakorlatot, de ahogy tudjuk, a gyenge elhullik.
Melyik volt a legjobb/legrosszabb koncerted?
Volt mindegyikből. Mindig több dolgon múlik, mitől sikerül valami rosszul, vagy jól. Minden koncertet több tényező befolyásol: crew, berendezés, fővállalkozó, produkció, pénz és a saját szabadságfokod. Minden produktum csak annyira erős, amennyire erős az őt alkotó leggyengébb láncszem.
Melyik volt életed leghosszabb turnéja? Hol mindenhol jártál?
Ha egy zenekarral dolgozol és adott esetben az egész világon turnét csinálsz velük, akkor nehéz megmondani, melyik a leghosszabb turné, mert a különböző földrészek között mindig legalább egy-két nap szünet van és évente összesen kb. 5-8 hónapot tartózkodom külföldön.
Volt sok turné, ahol heteken át egy nightlinerben voltunk összezárva tizenhatan. Mikor az adott földrészen az utazás véget ért, akkor egy pár nap szünet után az egész kezdődött elölről egy másik kontinensen.
Személy szerint a hosszabb, hat-hét hetes köröket szeretem. Ez nyilván múlik a zenekartagokon és a crew-n is, hiszen nem mindegy kikkel vagy egy légtérben huzamosabb ideig.
Hogy kerültél be a Sepultura crew-ba?
Véletlen szerencse műve. Menedzsmentet váltott a zenekar és az új csapat engem javasolt. Elkezdtünk dolgozni és pár nap után kialakult egy jó munka és emberi kapcsolat a zenekar tagjaival. Megtaláltam a közös hangot, emellett a közönségtől is jó visszajelzéseket kaptunk.
Mennyire szólhatsz bele a turné előtt, hogy milyen technikát vigyenek magukkal?
Sok múlik a turné büdzséjén, de azért természetesen meghallgatnak. Ha van költségvetés, akkor egyszerűbb, ha alacsony a költségvetés, az a keményebb munka.
Mit javasolsz azoknak, akik szeretnének a zeneiparban dolgozni, de még nincs meg a megfelelő tudásuk hozzá?
Meg kell találni azt az embert, akitől érdemes tanulni. Nem szabad később sem megfeledkezni róla. Minden produkciónál el kell dönteni, hogy hoz-e neked potenciális előrébbjutást vagy csak pénzt tudsz vele keresni. Én mindig a szakmai kihívást kerestem a munkáimban, nem a pénz lehetőségét. Persze, az is fontos, hogy ne maradj éhen.
Melyik a számodra legkedvesebb helyszín itthon, illetve külföldön, illetve miért az?
A Kultiplex-ben millió jó koncert volt. Mindig jó kedvvel jártunk oda dolgozni és Répa (Dóra Tamás, az egykor ott használt felszerelés tulajdonosa) szabadkezet adott nekünk, hogy jót es jól csinálhassunk.
Külföldön, amit szeretek: a belga, holland, svéd, dán, norvég koncert helyszíneket. Szinte száz százalékban működik minden és napra kész a technika. Plusz az oroszok mindig tartogatnak valami vicces meglepetést.
Van-e olyan helyszín, ami különlegesebb a többinél?
Igen, sajnos nem dolgoztam, csak látogatóként voltam az Empty Bottle Chicagoban.
Itt sok, számomra kedves zenekar játszik. Egy picike, lepukkant, sarki kocsma egy sarki színpaddal, középszintű hang- és fényberendezéssel. Egy szabadnapomon sikerült eljutnom oda, és mind a line-up, mind a hely vibrálása nagyon pozitív volt. A színpad nem alkalmas minden produkció befogadására, sőt mondhatnám, hogy limitált kapacitású, de mindezekkel együtt egy kedves es barátságos mulató. Ja és egy dupla Jamesont teletöltött vizespohárban szervírozzák. 😉
Melyiket szereted jobban: FOH vagy monitor? Miért? Melyikkel dolgozol többet?
Mindkettőt szeretem, és mindkettőt kell is szeretni. Szerintem nincs olyan, hogy csak FOH vagy csak monitor. Mindenkinek kell tudni mindent. Mostanában sok monitort kezelek, de ez mindig attól függ, hogy a zenekarnál, akivel úton vagy, éppen milyen pozíciót töltesz be.
Melyik jelent nagyobb kihívást számodra? Megfelelni az előadóknak vagy a közönségnek?
Mindkettő fontos, és erre van az a jó mondás, hogy „jó input jó output”. Persze, rosszból is lehet elfogadhatót csinálni, de sokkal nehezebb. Azt gondolom, hogy az esetek nagy százalékában az előadó érzi a színpadon, hogyha a közönség jól érzi magát, így a nap végén gyakorlatilag a cél ugyanaz: mindenki érezze jól magát.
Számított-e valaha a munkád során az, hogy magyar vagy? Láttad-e ennek bármi előnyét vagy hátrányát? Ha igen, miért, ha nem, miért?
Általában nem számít, de vannak kivételek.
Voltak olyanok, akik azt mondták a turné előtt, hogy biztos azért én vagyok ott, mert a produkciónak erre volt pénze, aztán a turné másnapján odajöttek hozzám és megkérdezték, szeretnék-e folyamatosan velük dolgozni, mert szeretik, ahogy dolgozok.
Volt olyan is, hogy nem akarták kifizetni azt a gázsit, amit egy német, holland, angol kapott volna. Mindezt azzal a kommenttel, hogy Magyarországon a kevesebb is jónak számít.
Nem furcsa megszokni a Balaton Sound után egy death metál banda turnéját például? Vagy élvezed a változatosságot?
Fontos a változatosság. Mind zeneileg, mind felszerelésben up-to-date kell lenni. Ezt csak úgy tudod frissíteni, ha különböző munkák felé mozdulsz időről időre. Ha leragadsz egy stílusnál, akkor egyrészt beskatulyáznak a szakmán belül, másrészt a zenei ízlésed is megreked egy helyen és ebből szinte lehetetlen továbblépni egy idő után. Mindenkinek kell foglalkozni népzenével, jazzel, blues-zal, poppal, rock-kal stb.
Ugyanez illik a felszerelésre, csak pepitában. Ha egy féle eszközzel dolgozol, és véletlenül belefutsz valami másba, ami akár jobb, rosszabb vagy csak különbözik attól, amit használsz, akkor be fogsz vele sülni.
Melyik műfaj áll a szívedhez közelebb?
Valami akusztikus, melankolikus zene mindig jólesik. Sufjan Stevens vagy Welcome Vagon nagy kedvenceim.
Külföldön több-e a női technikus?
Valamennyivel több, de még mindig a fiúk vannak többségben, és ahogy írtam nagy részük kitűnő munkát végez. A fiúknál még mindig sok az olyan munkatárs, aki valamilyen rokonságon keresztül került be a szakmába vagy épp csak azért, mert valaki egyszer elhívta segíteni, mert meg tudott emelni egy hatvan kilogrammnál nehezebb ládát. Aztán itt ragadt.
A nők nem azért választják ezt a munkát, mert nem tudnának mást csinálni vagy az lenne a céljuk, hogy nehéz vackokat emelgessenek (persze, ezt a részét is becsülettel csinálják). Azért teszik mindezt, mert érdekli őket, mi rejlik a munka mögött, és ehhez képest képzik magukat. Így sokszor jó elméleti és gyakorlati tudásra tesznek szert és ezt mind céltudatosan teszik.
Ez mind a magyar mind a külföldi lányokra igaz, de egyelőre Magyarországon kevesebb lánnyal találkozni a szakma technikai oldalán.
Mit gondolsz a szakmai továbbképzésekről, képzed-e magad valamilyen formában?
Fontos és kell magad képezni. Ha nem egy olyan cégnél dolgozol, ahol elküldenek különböző tanfolyamokra, magadnak kell megteremteni a lehetőségét: pénzt, időt utazást stb., ami ehhez szükséges. Alkalomszerűen nem olcsó dolgok, de ezeket mind hosszú befektetésként kell kezelni és akkor megtérül.
Mezei Márton a Zeneipari menedzsment képzésünk vendégelőadója. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által akkreditált kurzusunkról bővebben az alábbi videóban.
tweet
like
+1