2018 September 20

“A mai napig tudok izgulni” – Rácz Gábor Kenny színpadmester

Volt, hogy maga Fink pakolt vele melós kesztyűben a koncert után, amin együtt dolgoztak. Veregette már a vállát az Iron Maiden, a Muse, a Hurts, vagy épp Johnny Rotten menedzsere, mikor aggódott egy helyzet miatt. A Fábián Juli emékesten 130 zenészt koordinált és szólított időben színpadra. Bármikor elmenne Manu Chao-hoz színpadmesternek. 11 évig dolgozott az A38-on színpadmesterként. A karrierje a későbbi Quimby- és Heaven Street Seven-tagokból álló Houdinis mellett indult. Rácz Gábor Kenny színpadmesterrel Décsy Eszter ült le beszélgetni. 

Paksról indultál el, ahogy a Heaven Street Seven dobosa, Orbán Gyula is. Hogyan keveredtél a zene és a zeneipar közelébe?

Hűha, messzire visz ez a kérdés. A legeleje még gyerekkori sztori, jóapám zenehallgatási szokásaiból indult. Aztán később Pakson nyitott egy klub, amit a Paksi Blues Fesztivál szervezője üzemeltetett a nyolcvanas évek közepén. Akkoriban megszállottan kosárlabdáztam, és itt, ebben a klubban volt először műholdas parabola antenna, úgyhogy szerdánként és péntek-szombatonként ott néztük a kosármeccseket. Hétvégente pedig megjelentek a zenészformák is, akik jöttek koncertezni. Évekig jártam le ide. Aztán egy helyi zenekarra akaszkodtam rá, olyan 19-20 évesen.

Kik voltak ők? Mit jelent az, hogy rájuk akaszkodtál?

A Houdinis Stuttgartban. Balról jobbra: Kiss Tibor (ma: Quimby), Orbán Gyula (HS7), Mikó Sándor, KIss Endre (ex-HS7, ex-Quimby), Balczer Gábor (ex-HS7) és Rácz Gábor Kenny

Ők a The Houdinis nevű zenekar voltak. Nagyon szerettem, amit csináltak. Nem tudom, hogy bírták, hogy állandóan a nyakukon lógtam, de a vége az lett, hogy próbákra jártam velük, vezettem az autójukat, néztem, ahogy stúdióznak, bejártunk Tolnától Baranyáig mindent, velük voltam először külföldön, Németországban, mindenféle klubokban koncerteztünk. Jöttem-mentem velük. Szerintem levakarhatatlan voltam, de valószínűleg még jól is jött nekik, hogy van valaki, aki lelkesen vezet, pakol, ilyesmik.

Honnan jön a Kenny becenév?

Ez szintén tőlük jött, a dobosuk ragasztotta rám egyszer. Elmeséltem nekik egy sztorit, amiben benne volt ez a név, és ezen nagyot nevetett, aztán így rajtam ragadt.

Amikor elkezdted a szakmát, milyen lehetőségeid voltak, hogy beletanulj a színpadmesterségbe? Tudatos volt ez nálad egyébként, vagy sodródtál az eseményekkel?

Áh, eszembe se jutott. Pont a Houdinis a basszusgitárosával jöttünk fel 1991-92 környékén a PeCsába New Model Army koncertre. Ott volt 2000-2500 ember, annyira volt zsúfolt, hogy épp nem tolták ki a falat, az emberek egymás vállán-hátán álltak, ez egy kétórás őrület volt. Megálltunk valahol középtájt a szélén, ahonnan nagyjából mindent jól láttunk, és ott volt egy nagyon érdekes jelenet, ahogy a basszusgitáros dobálta fel a hangszerét négy-öt méter magasra. Akkoriban jelentek meg a rádiófrekvenciás vagy adóvevős rendszerek, amilyen neki is fenn volt a gitárpántján. Dobálta, és egyszer csak elhallgatott, de ezt mi még szinte fel sem fogtuk, mire oldalról berohant egy srác, aki azonnal bedugott egy jack-dugót úgy a gitárjába, hogy gyakorlatilag másodperceken belül ott volt a megoldás. Ez akkor nagyon megfogott, és ott kezdtem el komolyabban figyelni, hogy tulajdonképpen mi történik egy komolyabb produkciónál – nem csak a zenészekre, hanem a hátországukra is.

Amikor elkezdtél komolyabban dolgozni, képezted magad valahogy? Vagy az idősebb generációtól tanultál? Nálad ez hogy működött?

Dolgoztam 4-5 évig a Paksi Atomerőmű ezerötszáz adagos konyháján, ami nagyon profin épült fel, ide kerültem anyagbeszerzőnek, áruszállítónak. Ott nagyon komoly munkákat kellett csinálni, nem csak a tömegigényeket kielégíteni magas szinten, hanem tartottunk protokolláris rendezvényeket is, akár úgy, hogy két-három fős felsővezetői vacsorák, találkozók voltak, vagy mondjuk egy négyszáz fős kitüntetési ceremónia. Én besegítettem a felszolgáloknak, akik képzett vendéglátósok voltak, hogy ne unatkozzak. Sokat tanultam abból, hogy kell berendezni egy-egy ilyen rendezvényt, ez komoly alapnak bizonyult. Emellett járogattam már zenekarokkal, nem csak a Houdinis-zel, hanem oda keveredtem más zenekarok közelébe is, mint a Publo Honey, Másfél, és közben olyan cégekhez is, akik helyszíneket építettek. Aztán elkezdtem stage-elni, kisebb-nagyobb csapattal megpakolni és kipakolni a kamiont, csoportkábelt leásni, bontottam, színpadot építettem, fényeket raktam föl, minden volt. Akkor még nem volt erre külön szakembergárda, még nem voltak szigorú szabályok, hogy csak végzettséggel, minősítéssel lehet csinálni. Csinálta mindenki, ahogy lehetett. Közben plakátokat is ragasztottam éjszakánként a városban, de volt, hogy egy klubot is üzemeltettem Pakson, a Bulldog Cafe-t. Nem akarom igazán időrendbe állítani, mert minden összefügg mindennel. Gondoltam, hogy oda viszek olyan zenekarokat, akik egy 90 fős helyen fel tudnak lépni útban Pécsre, Szekszárdra, valamerre, és megállnak itt is. A konkrét színpadmesterség egyébként az A38 jelenlegi műszaki igazgatója révén jött, akivel még a Másfél zenekar kapcsán kezdtünk megismerkedni a Bulldogban. Pakoltam nekik, aztán meg egy-két helyen dolgoztam velük, és ő találta ki, hogy szüksége lenne egy emberre, aki színpadmester lenne az induló hajón 2003-ban, de első körben csak őt kellett helyettesíteni, amikor a zenekarral turnézott. Én mentem mindig, aztán egyszer csak szólt, hogy kellenék állandóra. Ettől én úgy be voltam rezelve, hogy egy hónapig gondolkoztam, el merjem-e vállalni.

Miért?

Mert ott komplexebb munkák vannak mint egy fesztivál színpadon vagy bárhol. Meg hát addig nem csináltam ilyet. Oké, hogy mindenbe belekóstoltam, de valahogy ez nagyon nagy falatnak tűnt, pedig nagyon örültem a felkérésnek és imádtam a helyet a nyitástól kezdve.

És végül miért mondtál igen, egy hónap gondolkodás után?

Igazából, amit biztosan meg tudok csinálni, abban nincs akkora kihívás, mint egy valami, amit még sosem próbáltam. Akkor tudunk előre lépni, ha ki tudunk lépni a komfortzónánkból. Én ugrottam párszor igen nagyot a semmibe, de mindig kellett hozzá, hogy mondjuk egy délutáni bambulásból arra térjek magamhoz, hogy túl sokat gondolkoztam, most már csináljuk.

Mennyi ideig voltál az A38 Hajónál?

Valamilyen szinten a mai napig dolgozom ott, de mint színpadmester, alkalmazotti minőségben 11 évet.

Mi volt a leghúzósabb feladat az A38-on ezalatt a tizenegy év alatt?

Rengeteget lehetne ilyenekről mesélni. A leghúzósabb talán az volt, hogy az egésznek adjunk egy formát és struktúrát. Nagyon sok olyan ember volt ott a legelején, mint én is vagyok, akik sok helyen jártak, sok mindent csináltak, de kő profi arc nem nagyon volt köztünk. Kellett csiszolódni rendesen. Rengeteg változás volt később menet közben is, mint mondjuk 2008-ban, amikor jött az ötlet, hogy próbáljuk megnövelni a bevételt – merthogy piaci alapon is működik, nem csak a szívszerelem viszi a Hajót – és így kezdtünk éjszakai partikat is csinálni, függetlenül a koncertek után, ez pedig a zenekarokkal való komolyabb csiszolódást is magával hozta. Nem volt könnyű ezt az egészet úgy kitalálni, hogyha lehet, emberségesen legyen kivitelezve. Ott egy koncert, amin lelkesen csápolnak az emberek, de egy órán belül kitereled őket, a színpad átépül, kiviszik a zenekari cájgot, felépül az éjszakai parti, ami netán még speciális látvánnyal is érkezik, és közben legyen egy tisztasági söprés is, ráadásul októberben kezdtük, amikor már ruhatár is van. Az meg megint más élmény volt, amikor az A38-színpadot csináltam a Szigeten.

Mitől más élmény, vagy munka a Szigeten az A38-színpadot vinni, mint a hajón színpadmesternek lenni? Nehezebb, összetetteb feladat a fesztivál?

Az a helyzet, hogy mi színpadmesterek foglalkozunk időnként pénzügyi dolgokkal is. Nekem a Hajón a zenekari kifizetés, a pultbevételek begyűjtése is a feladataim közé tartozott, még ha nyilván van vendéglátós üzletvezető is. A különböző zenekarokról, programokról a nap végén beszámolót kell írni, valamint táblázatba rakni az elszámolásokat, figyelni kell a takarítókra, a panaszokra. A zenekarok étkeztetése sem mindig olyan egyszerű, mint kívülről tűnhet, vagy ott van például a légkondícionálás kérdése: senkinek ne legyen túl hideg vagy túl meleg, a legjobb, ha ez is észrevétlenül működik. Ha össze kéne írnom egy munkaköri leírást, egy tízoldalas ismertetőt össze tudnék rakni csak olyan dolgokból, amik felmerülhetnek egy este folyamán. Persze, nem biztos, hogy mindegyik bekövetkezik, és a legszerencsésebb az, ha meg sem kell szólalnom, mert mindenki tudja és teszi a dolgát. Ellenben egy fesztiválon nem kell számlákkal foglalkoznom, nem kell kifizetnem a zenekarokat, de persze még ott is előfordul, hogy én intéztem, hogy legyen kávégép vagy wi-fi, stb… Azok a dolgok, amik szükségesek, nem biztos, hogy tényleg ott vannak.

Ez sokkal komplexebbnek tűnik így, mint ahogy sokan gondoljuk, és meg is leptél néhány dologgal. Akkor szedjük össze, mit is csinál pontosan egy színpadmester, mik a feladatai, mit koordinál? Létezik bármilyen munkaköri leírás?

Ahogy mondtam, egy tízoldalas munkaköri leírást össze tudnék ebből rakni. Nem tudok róla, hogy Magyarországon ezt bárki összeírta volna valaha. Épp szakdolgozatot írtam idén és most egy időre elég volt a gépelésből, de azt gondolom, hogy meg lehetne ezt írni részletesen és ügyesen. Sok embernek próbáltam már átadni ezt a tudást, a Hajón a mostani színpadmesterek indulásához mind volt valamilyen formában közöm. Megtanulni ezt a szakmát csak úgy lehet, hogy ha valaki elmondja neked vagy látod, hogy mások hogy dolgoznak. Egyébként próbálkoztam a témával az ELTE-n diplomamunkaként, de azt mondták, hogy ez ott nem érdekel senkit.

Egyszer azt mondták rólad, hogy “Valahogy úgy, van, hogy a színpadmestereknél kötelező skill a level 99-re kimaxolt nyugalom, aminek Kenny kollégánk valóban az élő szobra. Ha pilisi magányából néha befárad az éjszakába egy kis rendet tartani az A38 koncertjein, akkor nem indokolt az idegeskedés: garantáltak az időben megkapott zenekari törülközők, a hajszálpontos kezdés és a hajnalba nyúló kapatos filozofálgatás a backstage-ben.” Színpadmesterként te mit tartasz a legfontosabb feladatodnak és tulajdonságodnak?

Azt, hogy lássam a különböző területek felelősei közül ki mit csinál, mert ha valaki elcsúszik valamivel, abból komoly következmények lehetnek, mindegy, hogy zenekarról van szó vagy tévés stábról, bármi előfordulhat. A konfliktuskezelés alap. Törekedjünk a megoldásra, csináljuk meg, a többit majd kimérgelődjük máshol. Én végig szoktam sétálgatni és beszélni a takarítóktól és a biztonsági személyzettől kezdve mindenkivel. Bárki észre tud venni, vagy mondani valami fontosat. Ez nem úgy van, hogy egy színpadmester mindent tud, de minden információt be kell gyűjtenie. Simán szólnak kevésbé tapasztalt emberek is, mert lehet, hogy van egy vakfolt előttem. A nyugalom sincs mindig ott, a mai napig tudok izgulni, mert sok helyszínen dolgozom és sokszor bevállalok olyan rendezvényeket is, ahol még nem jártam épp azért, hogy frissítsem magam, ne érezzem futószalagnak az életem. Persze, egy Sziget-színpadnál naponta rengeteg emberrel megismerkedsz, de az nem ugyanaz. Azért próbálok mindig nyugodt maradni, mert az segít a megoldásban.

A jó koordinációs és kommunikációs készség mellett milyen tulajdonságokra van még szüksége egy jó színpadmesternek?

A lehetőségre és kíváncsiságra, hogy másokkal is foglalkozzon. Attól függetlenül, hogy ezt  itthon [külön szakként – a szerk.] nem tanítják oktatási intézetben, attól a színpadon és környékén tudnod kell, hogy kivel és mivel kell foglalkoznod, kinek a munkáját kell figyelned, mire van/lesz szükség. Tapasztalat kell ahhoz, hogy a speciális igényeket is sejtsd vagy tudd. Nem árt, hogy telefonon is tudj úgy kommunikálni, hogy ha a héten harmadszorra hívod fel egy fesztiválon a villanyszerelők főnökét, akkor is el tudd érni, amire szükséged van. Kicsit simulékonynak, macskaszerűnek kell lenni, hogy szorult helyzetekben is ki tudd énekelni a holló szájából a sajtot. Mindegy, hogy melyik területről beszélünk. De nincs erre sablon.

Ha tanácsot adnál valakinek, aki arra ébred, hogy színpadmester szeretne lenni, akkor mi lenne az? Vagy kérdezem úgy, hogy mi lett volna az a tanács, amit jó lett volna, ha neked valaki ad, amikor te léptél erre a pályára?

Ami fontos, és azt látom, hogy ezt nem mindenki érti, hogy minél több információt kapjak előre egy adott eseményről. A hajón relatíve egyszerű dolgom volt, ott van már egy kialakult rendszer, illetve van egy zárt online felület, amiben megjelenik rengeteg információ, ezt általában hét elején mindig átnéztem, főleg azokat a napokat, amiket vittem. Végignéztem, mi a hiányzó információ, és ezekre rákérdeztem időben, legyen szó a gázsitól a cateringen át a riderig bármiről. Ezzel el tudtam érni, hogy nem szombat éjjel hívom fel az adott szervezőt, hogy valami hiányzik, mert nem is biztos, hogy tudná fejből vagy egyáltalán felvenné a telefont. Egyéb helyszíneken általában írok előre egy egyszerűsített forgatókönyvet, hogy hogyan kéne zajlania az estének, de még így is van néha egy kis vakrepülés benne, mert hiába próbálsz megszerezni minden infót, nem mindig lehet. Azt is mérlegelni kell, hogy érdemes-e telefonálni, vagy jobb-e az email vagy az SMS, van akinél jobb, ha napokkal előbb beszélünk, valakinél elég, ha aznap, teljesen szituációfüggő minden. Nincs olyan egyszerű tanácsom, mint Keith Richardsnak volt, aki annyit mondott erre a kérdésre, hogy koncert előtt mindig menj el hugyozni. Ő ezt egy mondatban le tudta rendezni.

Min múlik, hogy valakivel kialakuljon egy jó munkakapcsolat?

A vakszerencsén. Meg múlhat azon, hogy ki mennyire van képben más területek dolgozóival, mennyire figyel másokra, mennyire van tisztában a többi munkakörrel.

Az A38-on és Szigeten kívül hol dolgoztál még az elmúlt húsz évben, legyen az helyszín, produkció vagy fesztivál?

Dolgoztam már a Parkban, az Akváriumban, a minap a Vigadóban, Hegyalján sok évig, a PEN-en, Orfűn, de dolgoztam már 300 fős zsákfaluban is, kétnapos kisfesztiválon. A Paloznaki Jazzpikniket is csinálom pár éve, a Budafolk Fest-et, vagy a Budafoki Borfesztivált, vittek már külföldi rendezvényre, meg, hát zenekarokkal is rengeteg helyen voltam Heidelbergtől Székelyudvarhelyig, foglalt házaktól kezdve mondjuk az Arénáig.

Idei komoly élményem például májusban volt. A Random Trip-re is hívnak időnként, így kerestek meg a Fábián Juli emlékkoncertre is, ahol fellépett vagy százharminc zenész és folyamatosan változtak a fellépők. Ez egy nagyon szomorú, de felemelő esemény is volt egyben. Bár nem én fogalmaztam így, de tényleg egy kisebb Live Aid volt. Volt ugyan egy főpróba, de azon nem tudtunk mindent lepróbálni, pedig ez is nagyon fontos: minél bonyolultabb valami, annál fontosabb  lenne, hogy áldozzanak rá több időt és pénzt, mert rengeteg minden kiderül olyankor, ami aztán emeli a produkciót. Jól esett, hogy Jávorék engem kértek fel erre.

Van esetleg olyan helyszín, fesztivál vagy bármilyen rendezvény, ami számodra az álom lenne, amit egyszer még nagyon szívesen megcsinálnál?

Már nem nagyon szeretnék zenekari turnébuszban ücsörögni heti három-négy alkalommal, de ha Manu Chao-hoz elmehetnék színpadmesternek egy turné erejéig, azonnal igent mondanék. Ez az egyetlen, de azért nem állok most neki azonnal spanyolul tanulni. Az ő hozzáállása és a miliő, ahogy a turnéikat, koncertjeiket csinálják, nagyon szimpatikus nekem, szerintem verhetetlen. Amikor játszott nálunk, sajnos nem volt lehetőségem rá, hogy dolgozzak vele, de a legutóbbi parkos koncertje után a backsage-ben kezet foghattam vele és megköszöntem neki, hogy több mint húsz éve inspirál és felemel. Nagyon szép élmény volt ez is. Olvastam az életrajzi könyvét, nem csak a zenéről és a bulizásról szól az életük, hanem csinálnak például olyat is, hogy koncertek után még elmennek nehéz sorsú emberek közé zenélni reggelig.

Téged milyen pozitív visszacsatolások érnek színpadmesterként? Természetesen amellett, hogy rendben lezajlik egy rendezvény.

Például az Akváriumban dolgoztam Finkkel a Hajó szervezésében. Nem volt egyszerű, kapásból bontani kellett nekik a nézőtéri kordont, mert 150 kilós, másfél köbméteres rack-ekben fénykiegészítőket hoztak. Koncert után kérte, hogy mutassak neki egy nyugodt helyet, ahol elszívhat nyugodtan egy cigit, közben beszélgettünk. Kérdezte, hogy én jöttem-e legkorábban, és én megyek-e el utoljára. Mondtam, hogy kábé igen. Bólogatott, nézett mélyeket. Valahogy igazán figyelt mindenkire, látszott, hogy neki fontos, hogy ne csak színpadi főszereplő legyen, hanem az emberek is, akik körülveszik. A cigi után Fink elszaladt a dedikálásra, de nem telt el tíz perc és hozott két melós kesztyűt, majd beállt kamiont pakolni. A Sziget színpadokon is volt már ilyen, mondjuk az Iron Maiden, a Muse, a Hurts, vagy épp Johnny Rotten menedzserével, akik a szorult helyzetekben nem az asztalt verték, hanem rajta voltak, hogy oldjuk meg őket és amikor látták, hogy mások hülyeségét a szívemre veszem, ők megveregették a vállam, hogy nem az én hibám, megértik ezt vagy azt a szituációt. Rengeteg visszajelzést kaptunk arról, hogy jól csináljuk a dolgokat, a Hajón is. Vannak olyan gesztusok, amikért megéri csinálni ezt az egészet. Egy időben évi kétszer csináltunk egy tehetségkutatót a Hajón, rengeteg zenekart tettünk színpadra és hallgattunk ott meg. Aztán évekkel később egy fesztiválon összefutottam néhány sráccal, akik egy nagyon távoli kis faluból érkeztek. Odajöttek megköszönni, hogy nagyon jól esett nekik, ahogy ott bántunk velük, és ilyet nem tapasztaltak még soha, máshol mindig azt érezték, hogy elvesznek. Látszott rajtuk, hogy őszintén örültek, ez szintén pozitív visszajelzés volt.

Feltételezem, hogy professzionálisan nem befolyásolhat téged a saját zenei ízlésed, avagy, hogy milyen zenei produkcióval dolgozol, de talán a pályakezdőknél ez nem olyan könnyű. Okozhat ez nehézséget, vagy akkor inkább el sem vállalnád? Hogyan lehet ezt kezelni?

Nem befolyásol, nem is befolyásolhat semmilyen stílus. Ha valaki a saját stílusában jó, akkor a zenei stílus nem lehet kizáró ok. Kizáró ok inkább az lehet, ha valaki, valamilyen fesztivál vagy klub negligálna olyan a dolgokat, amik fontosak lehetnek egy produkció, vagy az egész esemény sikere szempontjából. Ilyen hozzáállás miatt utasítottam már vissza munkát. Persze olyan is van, ahova időhiány miatt nem tudok menni, pedig szívesen csinálnám.

Kulturális antropológiát tanultál. Ennek van köze valahogyan a szakmádhoz, az emberszeretetedhez?

Igen, ott végeztem végre idén. Nekem abszolút hozzáad. 34 évesen jelentkeztem oda – 18 évesen hat ökörrel sem tudtak volna behúzni főiskolára vagy egyetemre. Aztán egyszer csak arra ébredtem, hogy szeretnék tanulni. Korábban bementem már a tanszékre érdeklődni, de aztán egy kicsit elfelejtettem, és amikor visszamentem, kiderült, hogy felvételire történelemből újra kell érettségiznem, emelt szinten. Ezután Miskolcon kezdtem nappalin, úgyhogy a Hajón megbeszéltük a kollégáimmal, hogy csak a hét második felére vállalok munkákat, így hétfőtől csütörtökig be tudtam járni az órákra. Ez fegyelmezettebb és rendszerezettebb életmódot kívánt. Számomra elmaradoztak egy időre a munka utáni hosszú beszélgetések és sörözések, mert folyamatosan tanulnom kellett, vagy vizsgákra készülni, én meg komolyan vettem. Ezek az évek kicsit gatyába ráztak, szerintem segített a probléma kezelésemen is. Nem beszélve arról, hogy lényegében évekig az ember által létrehozott kultúra sokféleségéről tanultam.

Hogyan tudod megőrizni a munka szeretetedet sok-sok éven keresztül?

Igyekszem magamnak egyéb szabadidős tevékenységeket is biztosítani, kicsit kettős életet élek. A Bükkben voltam gyerek, egy kis faluban, úgyhogy ha ki tudok jutni az erdőbe, vagy egy folyóra kajakkal, kenuval, az azonnal kisimít. Nem vagyok remete lelkű, de ezek nagyon feltöltenek, könnyebben jövök vissza a városi sűrűségbe. Aki végig dolgozott már egy-egy fesztivált, az tudja, hogy nagyon nagy buli ez, meg nagyon jó érzés, hogy akár 50000 ember jól érzi ott magát és ennek te is a részese vagy, de ez egy idő után sok. Sok ember között létezni nem lehet a hét minden napján, kell valami, ami egy kicsit kikapcsol. A munkaszeretet helyett egyébként néha azt szoktam mondani, hogy ha van valami nehéz helyzet, és benne leszünk 10-15 órát, akkor már csináljuk rendesen, hozzuk ki belőle a legjobbat, mert miért ne.

Érdekel a Zeneipari menedzsment? A képzésbe a nyílt napon bele is tudsz nézni. A nyílt nap jelentkezési határideje: 2018. szeptember 28. péntek, éjfél, jelentkezni az info@zeneiparihivatal.hu címen tudsz.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által akkreditált 
Zeneipari menedzsment kurzusunk legközelebb 2018. október 10-én indul. A képzésről bővebben az alábbi, letölthető katalógusban lehet olvasni.