2014 September 27

“A partiszervezés nem lelketlen pénzgyár vagy szervezői sztárgyár”

Október 19-én, csütörtökön újraindul az elektronikus zenei menedzsmentet oktató kurzusunk, az ElectriCity!  Turza Tamás (Technokunst promoter/Tesla.rar programigazgató) az ElectriCity képzés vezetője. Megkérdeztük Tomit, mi volt a legrázósabb helyzet, amivel partiszervezés közben találkozott és miért is kezdett elektronikus zenei szervezőként dolgozni.

Mi volt vonzó számodra a partiszervezésben?

Eredetileg koncertszervezéssel kezdtem és ezek kapcsán kezdtem el szépen ráállni az elektronikus zenékre. Ami a leginkább megragadott és fogva tart az elejétől fogva, az az energia, ami egy-egy ilyen rendezvényen felszabadul az emberekből, valamint azok az erős közösségek, amik egy-egy műfaj, szervezőcsapat körül alakulnak ki. Hihetetlen érzés olyan embereknek bulikat szervezni, akik zenével kelnek, zenével fekszenek, mindenük a zene – és utána együtt átélni velük a partit a tánctéren.

Mi volt a legrázósabb helyzet, amivel munkád során találkoztál?

Halo_fullSok rázós helyzetben voltam már, de hálistennek elmondhatom, hogy igazi károm sosem származott belőlük, tanulni viszont mindegyikből tanulhattam. A legkeményebb, azt hiszem, az az éjszaka volt, amikor sorozatunk, a Technokunst második születésnapjára óriási munka árán sikerült meghívnunk Marcel Dettmannt, valamint ajándékba kaptunk egy szettet DJ Pete-től. Ahogy ez a nagy és fontos bulik előtt lenni szokott, be is ütött a krach: egy ferihegyi probléma miatt (kigyulladt a rendszer az irányítótoronyban) minden légiforgalom megszűnt Budapest és Berlin között egész éjszakára, így csak többórás átszervezés, új repjegyek vásárlása, rengeteg telefonálgatás és óriási gyomorideg árán tudtuk csak Bécsen és egy plusz átszálláson keresztül, szakadó hóesésben, hajnal háromra meghozni hőseinket az A38 hajóra. A buli aztán mondanom sem kell, hogy eszméletlenre sikerült 🙂

Miért tartod fontosnak a szcénában a szakemberképzést, milyen felkészültséget igényel ez a feladatkör?

A jó szakemberképzés fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni: az elektronikus zene, valamint a partik ma a fiatal urbánus kultúra egyik legfontosabb szórakozási formái a fejlett országokban világszerte. Magyarországon is több tízezer fiatal indul el szórakozni elektronikus zenei rendezvényekre minden péntek- és szombat este. A szakma felelőssége, hogy ezeknek a fiataloknak megfelelően válogatott, megfelelően szervezett, megfelelően lebonyolított bulikon lehessen lehetősége szórakozni.

Felkészültség tekintetében nincs különös igény: kemény munka, sok tanulás, odafigyelés révén bárkiből válhat jó partiszervező. Nem árt viszont, ha az ember felkészült a műfajban, amiben dolgozni szeretne; ismeri a terepet, a piac szabályait, tud bánni a pénzzel, az emberekkel, és ami a legfontosabb: alázattal kezd neki, és azzal a gondolattal, hogy a partiszervezés nem csupán lelketlen pénzgyár vagy szervezői sztárgyár.

Miért és kiknek ajánlod az ElectriCity kurzust?

A kurzust olyan embereknek ajánlom leginkább, akik szeretnék kipróbálni magukat ebben a munkakörben, akik belevágnának egy-egy zenei rendezvény megszervezésébe, de a legjobb tanár, a kötelező kísérletezés-hibázás-tanulás folyamat mellett egy picit szeretnének biztosabbra menni, és gyakorlottabb emberek tapasztalatait is beépíteni a munkájukba.

A következő tíz hetes ElectriCity kurzusunk október 19-én, hétfőn indul. A kurzusról bővebben az alábbi kurzuskatalógusban.