2014 October 09

” A ‘rázós’ helyzetekből lehet a legtöbbet tanulni” – Lalátka Olga, az Akvárium elektronikus zenei promótere

Október 19-én újraindul az elektronikus zenei menedzsmentet oktató kurzusunk, az ElectriCity! Ennek kapcsán Lalátka Olgát, az Akvárium Klub elektronikus zenei promóterét, kurzusunk vendégoktatóját kérdeztük szakmai kihívásokról és rázós helyzetekről. Eltűnt telefon, stressz és a munkakör összetettsége: izgalmas interjú.

Miért vonzó számodra a promoteri munka? 

Nem készültem tudatosan erre a pályára. Talán azon kevesek közé tartozom, akik egy piacvezető klub promótereként nem mondhatják el magukról, hogy “10 éves szakmai múlttal rendelkezem”. De ez is mutatja, hogy sosem késő elkezdeni

Olgi02Első pillanatban a zene, másodikban a munkakör komplex volta fogott meg, hiszen ez egy nagyon összetett feladat: egyszerre kell jó szervezőnek, marketingesnek, PR-osnak, pénzügyi szakembernek, pszichológusnak, szociológusnak lenned, alkalmazkodnod a gyorsan változó igényekhez és trendekhez, a lehető leggyorsabban leszűrnőd a tanulságokat, és folyton készen kell állnod a megújulásra. Nincs két egyforma rendezvény. Engem például mindig az új feladat és a kihívás motivál.

Klubmenedzserként és fesztiválszervezőként miért fontos a teljes piac ismerete?

Alapos piaci ismeretek nélkül nem lehet sikeres rendezvényeket szervezni. Egy olyan kultúrában, ahol a közönség 2-3 évente “cserélődik”, állandóan változnak a szórakozási szokások, nemzetközi trendek, technika stb., folyamatosan meg kell felelni az igényeknek és elvárásoknak úgy, hogy közben meg kell próbálni ‘nevelni’ is a közönséget. Mindentől függetlenül hiszem, hogy akinek a munkája a “szerelme”, azt öntudatlanul is hajtja a vágy, hogy a lehető legapróbb részletekig elmerüljön benne.

Mi volt a legrázósabb helyzet, amivel munkád során találkoztál?

Sok ilyen volt (például külföldi fellépő visszalépése a party napján, helyszín kiürítése időjárási tényezők miatt stb.), de most egy hétköznapibbat osztanék meg. Minden szervező rémálma, hogy eltűnik a telefonja a rendezvény napján. Velem megtörtént. Kapunyitás előtt 2 órával. Bár szívesen “zokogtam volna egy eldugott sarokban”, meg kellett ráznom magam, s anélkül működnöm tovább.

Mindenkinek érdemes felkészülnie arra, hogy ez egy stresszes munkakör, ami folyamatosan váratlan helyzetek elé állít, s ezeket muszáj egyből lereagálni. Észnél kell lenni, hiszen egy pillanatra sem engedheted el a rendezvényt a kezedből. A “rázós” helyzetekből lehet a legtöbbet tanulni, mindig figyelmeztetnek arra, mire kell(ene) még pluszban odafigyelned.

Az említett party amúgy sikeres és zökkenésmentes volt: csaknem ötezren jöttek el, a fellépők elégedetten távoztak, s a hajnali órákban még a telefonom is meglett (egy szorgos pultos tette el). Igen, sok volt a “nem fogadott hívásom”. 🙂

Miért tartod fontosnak a szcénában a szakemberképzést, milyen felkészültséget igényel ez a feladatkör? 

Aki azt gondolja, hogy egy rendezvény megszervezése egy kósza ötletből, pár e-mailből és egy facebook esemény létrehozásából áll, az nagyon téved. Megfelelő ismeretek, tapasztalatok hiányában könnyen zátyonra futhat az ember, s egy-egy végzetes hiba elkövetése az egész partikultúrára kihatással lehet. Összetett feladatkörről van szó, ami azon túl, hogy izgalmas és érdekes, hatalmas felelősséggel is jár.

Miért és kiknek ajánlod az ElectriCity kurzust?

Elsősorban azoknak, akik már kezdik sejteni, hogy ez egy hivatás és nem pusztán hobbi. Az ElectriCity vendégelőadóinak névsorát látva figyelemreméltó és szakmai szemmel is fontos előadások várhatóak ebben a szemeszterben. Pár órára én is szívesen beülök az ‘iskolapadba’, hiszen bőven van mit tanulnunk egymástól is.

Ha az cikket olvasva számtalan kérdésed merült fel, talán érdemes beiratkoznod az ElectriCity – Elektronikus zenei menedzsment kurzusra. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által akkreditált képzés legközelebb 2015. október 19-én indul. Bővebb információ az alábbi kurzuskatalógusban.