Nagy Adrienn piszkosul fiatal és mégis veteránnak számít. Az Akvárium Klub programigazgatója dolgozott már az a38-on, a Sziget Fesztiválon vagy a pécsi Szenes Klubban. A Zeneipari Hivatal sorozatában a Zeneipari menedzsment kurzusunk vendégelőadóit kérdezzük: olyan nőket mutatunk be, akik évek óta dolgoznak a magyar zeneiparban.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a zeneiparral? Mi vonzott benne?
Valahogy teljesen természetesen és egyáltalán nem tudatosan, de belekeveredtem. Még Pécsen az egyetem alatt a barátainkkal csináltunk egy klubot, ez volt a híres 🙂 Szenes Klub, ahonnan oly sok pécsi zenekar indult, mint például a Kispál és a Borz vagy a 30Y. Itt a létező összes feladatot a kis csapatunk látta el a zenekarok fogadásától, kifizetésén és a sörcsapoláson keresztül a bulik utáni takarításig mindent. 🙂 Nagyon jó időszak volt, volt benne valami naív romantika – így visszanézve pedig nagyon örülök, hogy a szakma minden apró kis feladatkörét kipróbálhattam.
Onnan már jöttek a Pécs közeli feszitválok, a gólyatáborok szervezése, a PEN-ek es ICWIP-ek (az első az egyetemi napok, a második egy nemzetközi nyári fesztivál volt anno kb 3-400 külföldi résztvevővel és egész város szintű fesztiválprogrammal). Szép lassan ismerkedtem meg a szakma szereplőivel és valahogy egyre több helyre hívtak dolgozni, a Sziget-rendezvényeken például sok-sok éven át “bébiszitter” voltam. Így nevezik a szakmában azt a munkakört, mikor egy fesztivál fellépőjét hosztolod, az előadó érkezésétől a távozásig felelsz az egész napirendjéért, illetve annak betartatásáért. Később elköltöztem Dániába, de minden nyáron hazatértem, hogy végigmelózzam a fesztiválokat. Hogy miért? Mert imádtam. Mikor végül hazaköltöztem, pont kerestek az A38 Hajóra koncertszervezőt. Iszonyú szerencsém volt. Bő három évet töltöttem a Hajón, a koncertek operatív szervezése volt a feladatom, most pedig két éve az Akvárium Klub programigazgatója vagyok, ahol a koncertnaptár összerakása az én feladatköröm.
-Találkozol-e meghökkenéssel vagy furcsálkodással a kollégák között, hogy Te mint nő látod el ezt a munkakört?
Nagyon sok férfi van ebben a szakmában. A zenekarok menedzserei nagy arányban pasik, valamint az én főnökeim is kizárólag férfiak. Kifejezetten élvezem, hogy nő vagyok itt a sok férfi között. Nem, meghökkenéssel nem találkozom, manapság ez azért már nem annyira kuriózum. Igazán felelősségteljes a jelenlegi munkaköröm, de azt nem érzem, hogy bármivel is nehezebb nekem azért, mert nő vagyok. Sokszor erősnek és határozottnak kell lenni, de ez ezzel jár… ha nő vagy talán egy picikét jobban… nem is tudom.
– Ütköztél – e és ha igen, milyen akadályokba a karriered elején, amiatt, mert nő vagy?
Nem, hálistennek semmi ilyesmiről nem tudok beszámolni. Talán mikor az ember “bébiszitter”, a fesztiválokon kell kicsit erősebben és tudatosabban meghúzni a határt. Te aznap azért vagy ott, hogy szakmailag hibátlanul sikerüljön az ő ittlétük (beleértve természetesen a fellépést is) és nem azért, hogy bármi hülyeséggel csicskáztassanak vagy kiszolgáltassák magukat vagy akár egyenként flörtöljenek veled. De ha ezt már a reptéren “tisztázod”, ebből sem lehet gond.
– Mi volt eddig a munkád során felmerülő legnagyobb nehézség, probléma?
Kisebb nehézségekre emlékszem csak. Volt olyan, hogy reggel hétkor a nem teljesen józan 🙂 fellépők eltűntek a fesztiválon, persze “kiszöktek” csajozni a backstage-ből, mikor már a reptérre kellett volna visszaindulnom velük. Én meg jártam körbe-körbe a fesztiválon és kérdezgettem, nem látta-e őket valaki. Vagy amikor egy jó háromnapos esőzés után – mikorra már az egész fesztivál egy egybefüggő sártengerré változott- a menedzser velem ordított hajnalban a backstage-ben, hogy beragadtak a nightliner buszok és nem tud elindulni a zenekar a következő állomásra. Ilyenkor nem tudsz mit tenni, muszáj volt hagynom, hogy én legyek a “támadási felület”.
Mint programigazgató most egész másfajta “problémákkal” kell megküzdenem nap, mint nap, de ez maga a szakma, szóval nem is nehézségnek élem meg, inkább kihívásnak. De talán addig jó, míg annak 🙂
– Hogyan tudsz balanszírozni a személyes ízlésed és az éppen trendi fellépők között, mikor koncertet szervezel az Akváriumba?
A személyes ízlés az egy dolog. Külön kell választani a kettőt. A személyes ízlésemet én speciel az otthoni Spotify-playlistemnek és az egyre gyarapodó bakelit-gyűjteményemnek tartogatom 🙂 Nem, viccet félretéve, biztos nem tud az ember teljesen objektív lenni és a döntéseimet befolyásolja, hogy nekem tetszik-e az adott produkció, vagy sem, de tény, hogy bőven nem csak saját libling zenekaraimat hívom meg fellépni az Akváriumba. Sőt. A döntés egy sok tényezőből álló folyamat, ahol olyan dolgok számítanak, hogy érdemes-e, megéri-e, megfelelő méretű-e a helyhez, aktuális-e, játszák-e a rádiók, stb stb. Szóval bonyolult. Persze jobb olyan koncertet szervezni, ami nekem is tetszik 🙂 De nem magamnak szervezem őket, így tiszteletben tartom, sőt kell is tartanom az ízlések sokféleségét.
– A karriered során egyre nagyobb feladatokat kaptál. Mi egy magyar koncertszervező nőnek a szakmai csúcspont, legnagyobb kihívás?
Nekem most ez. 🙂 Az én életemben eddig ez a legnagyobb szakmai kihívás, az biztos. Hatalmas a klub és rengeteg programot szervezünk, kismillió dologra kell figyelni, rengeteget tárgyalni, dealt kötni, figyelni, képben lenni, számolni, koncentrálni, proaktívnak lenni stb stb.
De biztos, hogy lesz majd következő lépcsőfok is, olyan típus vagyok, aki nemhogy megragad az egyes állomásokon, hanem igenis tudatosan keresi a következő kihívást. Nem tudom, hogy van-e objektív értelemben véve szakmai csúcspont, talán ilyen nincs is. Nekem az a fontos, hogy megmaradjon az érdeklődésem a munkám iránt és napi szinten kihívásnak éljem meg.
tweet
like
+1