2015 October 14

“Csak DJ-zésből nehéz messzire jutni” – a világszerte folyamatosan turnézó, sikeres drumandbass-producer és DJ, Simon Gábor ‘Jade’

Az első, külföldön is komoly ismertséget szerzett magyar e-zenei kiadó, az Eatbrain alapítója és kiadófőnöke, világszerte folyamatosan turnézó, sikeres drumandbass-producer és DJ, Simon Gábor ‘Jade’ saját erőből építette fel kiadóját. Milyen lépéseket tett ezért? Az október 19-én, hétfőn induló ElectriCity – elektronikus zenei menedzsment képzés vendégoktatójaként beszélt sikere hátteréről.

Hogyan érted el, hogy a kiadód  nemzetközi szinten is ismertté és elismertté váljon?

A legfontosabb, hogy a mai világban, főleg a zeneiparban nem szabad különbséget tenni a hazai és a nemzetközi piac között. Egy kiadó vagy sikeres, vagy nem. A zene univerzális, nem szabad korlátoltan gondolkodni róla. Persze az itthoni sikerhez hozzátesz, hogy én budapesti és magyar vagyok, de Magyarországnál jelenleg ezzel együtt is 3. csak statisztikailag népszerűség szempontjából. A lemezeket Hollandiában gyártjuk, a terjesztőm is holland, a promóciót szervező cég angol, a média szövegíró angol-cseh aki Berlinben lakik, a kiadón pedig mára 25 különböző országból jelentek már meg zenék, és ez a szám csak növekszik. A webshopunkban a megrendelések csupán 5%-a hazai. Az, hogy én és a kft-m magyarok vagyunk, teljesen másodlagos.

Az ismertséghez vezető út pedig nem a kiadóval kezdődött, a kiadó alapításakor én már addigra rengeteg megjelenésen voltam túl, már 8 éve űztem az ipart. Ez kulcsfontosságú szerintem, hogy egy kiadóhoz lehessen egy-egy nevet, arcot kötni, mint például Goldie – Metalheadz, Andy C – RAM Records, Friction – Shogun Audio.

De a siker szempontjából a legfontosabb maga a produktum. Nekem jó érzékkel sikerült olyan producereket megkaparintani még karrierjük kezdetén, akikből később a szcéna kulcsfigurái lettek, mint például Mefjus, Teddy Killerz vagy a Neonlight.
Volt pár megjelenés, ami rendkívül sikeres lett a rajongók körében, így messzire szállt a kiadó híre. Idén a Let It Roll fesztiválon az Eatbrain színpadnál már 5000 ember tombolt. Nem elhanyagolható az ikonikus logónk szerepe sem, ez egy igazi telitalálat volt!

Jade. Sala El Tren.Hogyan kell egy elektronikus zenei kiadó profilját kialakítani?

A kell egy nagyon erős szó. Bár most üzleti tevékenységről beszélünk, az igazság az, hogy ez egy underground zenei vállalkozás, igazi művészeti tevékenység. A profilunkat egy dolog határozza meg: mi az, ami tetszik. Mára valóban kialakult egy “Eatbrain-hangzás” és ez egy picit vissza is hat a zenékre, sokan igyekeznek olyan számokat írni, mint amit hallanak tőlünk.

A mainsteramben persze teljesen más a helyzet, ott megvannak a bevált húzások, zsánerek, megvan, mi az, ami egy rádióban sikeres lehet, még egy szó is van rá: rádióbarát.

Egy ilyen kiadónál biztos megvan, hogy kell kialakítani a profilt.

Egy neurofunk DNB kiadót így nem lehet megformálni. Ha nincs mögötte az őszinte alkotói vágy, akkor elbukik.

Producerként hogyan építetted fel a karrieredet mind haza, mind nemzetközi szinten?

A produceri karrierre ugyanaz vonatkozik mint a kiadóra, nincs hazai meg nemzetközi karrier. A kettő ugyanaz.

Viszont a DJ-zés szempontjából jelentős a különbség. Itthon rezidens vagyok, sokat lehet hallani. Itt általában nem rólam szólnak az esték, hanem a külföldi fellépőről. Külföldön viszont headlinerként jelenek meg, de egy egy helyre jóval ritkábban jutok el.

Az ezredforduló környékén ismerkedtem meg a drum and bass-szel, a stílus függőjévé váltam, szerettem volna én is beállni a pultba. DJ-ként érvényesülni igazán úgy lehet, ha az ember producer is mellette. Csak DJ-zesből nagyon nehéz messzire jutni. Én pár évig pörgettem a bakeliteket, mire bele kellet törődjek, hogy addig nem figyel fel rám senki, amíg saját produktummal nem állok elő. Eladtam az összes lemezem (ezt azóta mélyen megbántam), és ráfeküdtem a zenélésre. Ez a lehetőség a számítógépes zenélés fejlődésével adatott meg.  Eleinte ez is csak egy hobbi volt, de pár év után megjött az áttörés, a Black Sun Empire kiadta egy zenémet 2004-ben. Ezután el is kezdődött valami, egyre több felkérést kaptam. Folyamatosan születtek az új zenék is, 2009-ben adtam ki a debütáló albumom, ami egy fontos mérföldkő volt a karrieremben. Két évre rá alapítottam meg az Eatbraint, ami egy újabb lökést adott.

Milyen tanácsot adnál egy pályakezdő producernek, DJ-nek?

A legfontosabb, hogy legyen kitartás bennetek! Ha igazán erre vágytok, akkor nem szabad megfutamodni az első (borítékolható) kudarcok után. Addig kell csinálni amíg meg nem mutatkozik a befektetett energia. 🙂

A következő tizenegyhetes ElectriCity kurzusunk 2016. október 10-én, hétfőn indul. A kurzusról bővebben az alábbi kurzuskatalógusban. Az ElectriCity kurzus nyílt napja szeptember 19-én, hétfőn 18 órától lesz, jelentkezni az info@zeneiparihivatal.hu címen lehet.