Szókimondó, mert szabad. Dénes Adél, az Anna & The Barbies menedzsere Székelyudvarhelyről származik. a nagyváradi Moszka Kávézón keresztül Budapestig vezetett az útja. Hogyan lesz egy szobai közös turkálózgatásból menedzseri munka, hogyan néz ki a romániai fesztiválpiac és hogyan nevelgette a Punnany Massif későbbi turnémenedzserét? Décsy Eszter interjújából kiderül.
Kezdjük az elejétől. Erdélyből, Székelyudvarhelyről származol. Hogyan kerültél a zeneipar közelébe?
Ott születtem, középsuliig ott is éltem, aztán Nagyváradra kerültem, ahol elkezdtem szociológiát tanulni. A barátaimmal csináltunk egy klubot, a Moszkva kávézót, ami az egyik legmenőbb klub lett abban az időben. Most már picit más, mint akkor, profilváltás történt, de nem rossz értelemben. Ott kezdtünk el nulla ismeretséggel koncerteket szervezni. Egy csomó magyar, román meg nemzetközi zenekart hívtunk. Annával is ott találkoztam egyébként, pont akkor, amikor már eldöntöttem, hogy Budapestre költözöm, mert egy kicsit telítődtem Nagyváraddal. A búcsúbulimon, amikor már nem dolgoztam, pont Annáék játszottak. Volt egy turkálóm a klub egyik szobájában, és oda jött be Anna éjszaka cuccokat válogatni. Megittunk egy bort, közben beszélgettünk, hogy éppen kinek hogy alakul az élete, én épp eléggé paráztam a változás és költözés miatt. Teljesen csajos dumálgatás volt. Aztán felköltöztem Budapestre, mindenféle munkákba belekezdtem, de egyik sem volt az igazi. Ez most januárban lesz harmadik éve. Aztán egyszer csak csörgött a telefonom, Anna hívott, hogy szeretné, ha együtt dolgoznánk. Mondta, hogy most azonnal menjek a Moszkvára, lesz egy megbeszélés. Elég hirtelen történt. 🙂
Ha még picit Erdélynél és a Moszkva kávézónál maradunk, mi alapján válogattatok oda zenekarokat?
Igazából a saját értékítéletünk és ízlésünk alapján. Elég sok meló volt abban, hogy ne kelljen populásris, de minőségtelen dolgokat odavinni ahhoz, hogy mégis fenn tudjuk tartani a klubot. Szép meló volt.
Mikor indítottátok és mennyi idő volt, míg felfutott a Moszkva kávézó?
Most lesz nagyjából hét-nyolc éves. Már az elejétől fogva nagyon aktív volt, mindenki rátette az egész életét, ott éltünk, ott voltak a barátaink, ott történt minden körülöttünk, ott voltak színházi próbák, kiállítások, baba-mama programok a kerthelyiségben, szóval minden. Ugyanúgy működött nappali kávézóként, mint esti buli- és koncerthelyként, úgyhogy az egész napot el lehetett ott tölteni. Akkoriban elég nagy volt Nagyváradon az igény arra, hogy történjen valami ilyesmi, ezért gyorsan befutott, de azért ahhoz, hogy az emberek szórakozási szokásai megváltozzanak egy városban, kell egy három-négy éves ciklus. Ami egy egyetemi városban főleg necc, mert néhányévente lecserélődnek az emberek, kicsit kezdheted előröl, de szerencsére a Moszkva kivételes hely volt. Most inkább a fiatalabb réteget célozza meg, akkoriban még a harmincas, negyvenes korosztálynak is szólt.
Ezek szerint segített nektek az is, hogy ott egy erős magyar ajkú közösség van?
Persze, igen, Nagyváradnak körülbelül harmincöt százaléka magyar ajkú. Egy kisebbségben lévő közösség sokkal összetartóbb és sokkal hamarabb eljutnak az infók mindenkihez.
Segített neked a Budapestre költözés abban, hogy bekerülj még jobban a zeneiparba, avagy a karriered szempontjából érezted fontosnak, hogy ide költözz? Annáékon ez mennyire múlt?
Amikor eldöntöttem, hogy ideköltözöm, még egyáltalán nem tudtam, hogy ők szeretnének velem dolgozni. Teljesen más irányba mozdultam el, más terveim voltak, de az, hogy itt maradtam és ennyire jól érzem magam, ahhoz nagyon sok köze van annak, hogy szuperjól egymásra találtunk Annáékkal és sikereket érünk el együtt.
Mi volt az eredeti terved?
Úgy volt, hogy a Muzsikás együttesnek fogom az európai koncertjeit szervezni.
Fruzsi [a Zeneipari menedzsment képzés koordinátora, Morcz Fruzsi – a szerk.] emlékszik, hogy a legelső találkozásotokon, Veszprémben csak ámult, milyen őszintén és karakánul megmondtad a diákokkal közös beszélgetés alatt a véleményed bizonyos zenekarokról, zeneipari jelenségekről, azaz egyáltalán nem kerteltél és finomkodtál. Ez egyfajta székely virtus vagy mentalitás? Mennyiben más ez, mint amit Budapesten tapasztalsz?
Ezeket a sztereotípiákat nem nagyon szeretem. Attól, hogy Budapest nagyváros, és azt mondják, az emberek hidegebbek, ez még nem feltétlenül igaz, de valóban vannak árnyalatnyi különbségek, de ez szerintem normális. Magyarországon is, mondjuk Kiskunmajsán egy közösség melegebben viszonyul egymáshoz, mint egy nagyvárosban. Én akkor vagyok boldog, ha önmagam vagyok, ha nem kamuzok, ementén próbálok csinálni mindent az életemben. Főleg egy olyan helyzetben, mint ott a Zeneipari Hivatal diákjaival való találkozás: pont azért olyan jó ez a suli, mert nem nagyon van ködösítés.
Itt Pesten segít a karrieredben ez a szókimondás és őszinteség, vagy inkább szülhet csücskös helyzeteket?
Onnantól kezdve, hogy én elfogadom magam így, akkor mindenki más is, és az egész szakma így fog kezelni. Ez egy hosszú folyamat és meló volt, míg rózsaszín hajú kiscsajként 28 évesen az egyik legmenőbb magyar zenekar menedzsereként próbáltam eladni magam, de onnantól, hogy elkezdtem otthonosan érezni magam és elengedtem komplexusokat, ez már nem volt para.
Vannak Erdélyben szerinted sikeres produkciók, mondjuk magyar vagy kelet-európai, akár európai viszonylatban?
Az az igazság, hogy ez Erdélyben elég nehéz. Én nem is nagyon szeretek csak Erdélyben gondolkozni. Mivel zeneiparról beszélünk, szeretem egyben látni Romániát. Erdély nagyon pici piac, szerintem nincs értelme csak arra építeni, nemzetközileg kell gondolkodni. Nagyon sok koncertet és turnét szerveztem magyar zenekaroknak is Erdélybe, ami szintén elég nehéz, de nem lehetetlen. Én soha nem az a klasszikus értelemben vett székely kislány voltam, nem érzem magam semmivel többnek vagy kevesebbnek attól, hogy erdélyi vagyok. Nagyon sok román barátom van. Nagyváradon egy nagyon fontos dolog, amit kulturális és zeneipari szinten is elértünk a Moszkva kávézóval az, hogy jó és kíváncsi kapcsolatban volt a magyar és a román közösség ott a Moszkvában, konkrétan jöttek még Quimby-koncertre is, amit mi sem értettünk, mert ugye szövegcentrikus zene, de mondták, hogy kíváncsiak, a magyarok miért vannak úgy oda a Quimbyért. De mindig fedezek fel elképesztően jó produkciókat ott is, például az erdélyi magyar sZempöl Offchestra, akik fesztiválhimnuszt is írtak, vagy a román Golan projekt.
Mi a nehézsége annak, hogy magyar zenekarok menjenek Erdélybe avagy fordítva?
Nyilván anyagilag is nehéz. Visszafogottabban tudnak ott költekezni az emberek, mint Magyarországon. Román oldalon nagyon sok jó fesztivál van, ott az Electric Castle vagy az Untold, iszonyatosan sikeres fesztiválok, de az ottani magyaroknak meg csak Tusványos, ami nagy, de ingyenes rendezvény. Erdélyben nincs kiépülve például ez a fajta fesztiválpiac, mint Magyarországon, ezen még dolgozni kell. Meg nagyon kevés az a csatorna, amin a zene el tudna jutni az emberekhez, főleg határon át. Nagyváradon nagyon rá voltunk feszülve a Petőfi rádióra, teljesen meg voltunk őrülve, hallgattuk az aktualitásokat, hogy mi történik Budapesten, de most már ugye ez nem ugyanaz a rádió, már nem igazi csatornája a magyar könnyűzenei aktualitásoknak. A többi magyar médiát nem figyelik az erdélyiek, mert nem nekik és nem róluk szól, a román médiával ugyanez a helyzet, és lényegében nincsenek olyan zenei csatornák, amik azzal foglalkoznának, hogy az aktualitások eljussanak Erdélyig, így legalább egy-két év, mire elér egy-egy trend oda.
Ismersz olyan kiskapukat, mióta a Petőfi zenei arculata megváltozott, amivel esetleg le lehet rövidíteni ezt az egy-két éves késést egy zenei produkciónál akár innen Erdély felé, akár onnan idefelé?
Ha egy zenekar erre szán pénzt, időt, energiát, akkor ki lehet építeni kapcsolatokat, de ez inkább befektetésről szól. Az, hogy kimenj Erdélybe koncertezni, nem a pénzről szól. Ahogy itthon a klubkoncertek sem igazán, hanem inkább arról, hogy fent maradjunk a vízfelszínen és látszódjunk.
A szakma azért elsősorban férfiakkal van tele, te érzékelsz akadályokat nőkén? Van egyáltalán ilyen? Vagy esetleg előnyt is jelenthet?
Én nem látok emiatt akadályokat. Sőt, sokszor inkább előnye van.Tudok érzékenyen, női szemmel átlátni problémákat, tudok megértő, simulékony és kedves lenni, ami sok helyzetben pozitívum. Más országból jött fiatal menedzsernek szerintem ugyanolyan nehéz, mint annak, aki bármelyik vidéki kisvárosból jön ide, és teljesen mindegy, hogy nő-e vagy férfi. El kell telnie egy időnek, amíg komolyan vesznek és addig oda kell tenni magadat.
Mitől fognak elfogadni vagy komolyan venni valakit menedzserként?
Én most már teljesen nyugodtnak érzem magam a zenekarral és a stábbal kapcsolatban, mert már látszik, hogy itt nem csak arról van szó, hogy Anna meg én mennyire egy hullámhosszon vagyunk csajként és mennyire jól érezzük magunkat együtt, hanem van még masszív ötven ember, akikkel folyamatos kapcsolattartás van a vizuálostól a fotóson és a grafikuson át a buszsofőrig és a könyvelőig. Mindenki érzi, hogy ahogy én képbe kerültem, bizonyos dolgok kisimultak és jót tesz az egésznek. Onnantól kezdve lenyugodtak a dolgok és mindenki számára nyilvánvaló, hogy ha valamit mondok, azt nem azért mondom, mert nem aludtam jól, hanem mert tényleg fontos. De ehhez is el kell telnie időnek, és ez az idő nem olyan egyszerű, nálunk körülbelül két év alatt állt be. rendeződött ez a folyamat.
Mennyire terveztek előre a zenekarral?
Igyekszem minél jobban előre tervezni. Nincs olyan, hogy fél évvel vagy egy évvel előre, olyan van, hogy mik a prioritások, például melyik dalunkat érezzük a legerősebbnek a koncerten, és az téli vagy nyári hangulatú-e, és akkor ahhoz melyik évszakban kellene hozzá kihozni klipet. Anna nagyon inspiráció-alapon működik, és nálunk a random és a sufnituning nagyon erős. Nekem sokszor okozott problémát, hogy egyik napról a másikra kiírunk olyan dolgokat koncertekből, hogy legyen-e elefánt vagy ne, ami azért elég nagy horderejű kérdés, de ezt elég jól megszoktam. Így tud ez működni természetesen. Anna nem tudna leülni, hogy na, akkor tervezzük meg a zenekar karrierjét, hülyét is kapna, nem is hisz ebben. Ő abban hisz, hogy ha mondjuk megyünk az utcán és találkozunk egy szimpatikus fodrásszal, akkor dolgozzunk együtt vele holnaptól, és csináljunk kiállítást vagy valamit. Ilyen kis jelzések alapján járja az útját a világban. Én meg igyekszem az ő vágyait elkapni. Tudom, hogy például nagyon szeretné, ha az Operában csinálnánk a zenekar tizenöt éves szülinapját. Ezeket én próbálom menedzsment szinten belőni, Tóth Gergőék [a Supermanagement stábja – a szerk.] meg intézik a bookingunkat, ők mondják hozzá, hogy milyen fesztiválokra menjünk.
Koncertszervezéssel ezek szerint egyáltalán nem foglalkozol, de akkor mivel telnek a napjaid?
Sok megkeresés jön be hozzám is, de a bulikat Tóth Geriék kötik le, én csinálok minden mást; én vagyok a zenekar menedzsere és turnémenedzsere. Én foglalkozom Anna egyéni projektjeivel is, például a Hedonista branddel, ami egy beöltözős, kicsit szexi VIP bulisorozat, ahol a testfestéstől a pooldancingig egy csomó nívós különlegesség van. De ruhakollekciót is fogunk csinálni közösen. A zenekarnak meg én csinálom a social médiát, a sajtózás sok részét (van egy sajtósunk is), fotózásokat, dizájnokat, lényegében reggeltől estig velük foglalkozom.
Úgy látom, hogy Anna side-projektjei miatt azért nem csak zenei dolgokat menedzselsz. Ez a te indíttatásod volt vagy Anna hozta be az életedbe az egyéb kulturális vagy művészeti menedzsmentet?
Ilyenek vagyunk Annával, bennünket minden izgat. Nem szeretem az összművészeti szót használni, mert kicsit elcsépelt, de ő mindig is csapongott, nem egy tipikus értelemben vett énekesnő, ami nagyon jó, mert innentől kezdve nagyon sok lábon áll ez a produkció. Simán kinézem Annából, hogy gyereklemezt fog csinálni vagy egy darabban, filmben fog játszani, vagy akár fashionvideót forgatunk neki. Nálunk a show része az, hogy ennyire összetett. De nekem is van időm és kedvem ezekkel foglalkozni, sok ilyesmiben dolgoztam korábban is, nekem ezek nem lógnak ki a sorból.
El tudod különíteni a barátságotokat a munkakapcsolatotoktól? Nyilván elég nagy az átfedés.
Én elsősorban Anna menedzsere vagyok, akinek az a dolga, hogy könnyebbé tegyem az életét, és hogy segítsek megvalósítani az álmait. Nekem ez a basic. Az, hogy őt nagyon szeretem, nagyon csodálom és felnézek arra, amit csinál, meg lenyűgöznek az ötletei, az alap, különben nem is nagyon tudnánk együtt dolgozni. Az, hogy mi nagyon egymásra hangolódtunk, a 2017-es fesztiválszezonnak köszönhető, most lettünk nagyon jóban emberileg is. Eddig volt egy pici távolságtartás, mert Anna nem gondolta, hogy valaha fog tudni nőkkel együtt dolgozni. A női hiszti, mint olyan, nálunk a turnébuszban csírájában elfojtott. Senkinek eszébe se jut ezt csinálni, Anna is egy nagyon jó értelemben vett fiús alkat, akiből terhesen és szoptatós anyukaként se jön ki hiszti vagy felesleges balhé, még akkor sem, ha nincs a backstageben se áram, se fűtés, és egy darab ásványvizet adnak. Nem jut eszébe, hogy ilyeneken feszkózzon. Emiatt fel kell kötnünk a gatyát. Egyszer próbálkoztam olyannal, hogy “fiúk, én annnnyira fáááradt vagyok”, de egyből rámszóltak, hogy most azonnal jegeljük ezt a témát, és rájöttem, hogy ez itt nem működik, de jót tesz az embernek az ilyen kiképzés. Visszatérve, most a nyáron, ahogy Anna is egy kicsit föllélegezhetett, mert az elmúlt öt évben babázott, szült, és nagyon feszített volt emiatt az élete, most élvezheti újra, hogy van zenekar és lehet jönni-menni, hogy van filmünk és fesztiválunk. Végre tudtunk egy kicsit együtt szórakozni és így a huncutkodásban is egymásra találtunk. Ez igazából még kiegyensúlyozottabbá teszi a munkakapcsolatot is.
Mikor Anna kvázi gúnyosan nyilatkozott a szexuális bántalmazás áldozatairól a Comet sajtótájékoztatója után, lett volna lehetőséged jelezni neki, hogy ez visszaüthet, avagy nem szoktad korlátozni az ilyen dolgokban?
Ez tényleg egy cinkes téma, de mivel már ennyire előkészítettem az őszinteségemet… Ezzel a bizonyos portállal már keveredtünk konfliktusos helyzetbe. Van az a típusú médium, akik bármilyen kérdést tesznek fel és te bármit válaszolsz, akkor is azt fogják kihozni a nyilatkozatodból, ami az ő politikai vagy arrogáns meggyőződésüket alátámasztja. Korábban már mondtam Annának, hogy nekik ne nyilatkozzon. De ott, amikor kijöttünk a Comet gála sajtótájékoztatójáról, azt láttam, hogy a fickó három centire tartja a telefont Anna arcától, és nyilván nem akartam beleszólni ebbe, meg ha ott Annának jólesik nyilatkozni, tegye meg. Minden egyes helyzetben, azt gondolom, hogy tökéletesen kivágja magát. Ebben a helyzetben, meg a cikk címadásával kapcsolatban annyi történt, hogy ezt kiforgatták. Ha van egy minimális humorérzékünk, akkor tudjuk jól értelmezni Anna sajátos humorát, ami amúgy szerintem rendben van.
Ha minden igaz, neveltél ki már olyan Zeneipari Hivatal-diákot, aki nálad tanulta meg a szakmai alapjait, ma meg a Punnany Massif turnémenedzsere. Mesélnél egy kicsit az együttműködésetekről? Hogyan került a zenekarhoz, milyen projektekbe vontad be?
Igen, volt ilyen, amikor a cirkuszos bulit szerveztem. Éreztem, hogy tizen is kevesek lennénk ahhoz, amit egyedül csinálok, és írtam [Morcz] Fruzsinak, hogy van-e olyan diák, akinek ez izgalmas lehet. [Narday] Álmos rácuppant erre a dologra, és végül elképesztő jó barátságban és munkakapcsolatban lettünk, nagyon ügyes srác. Volt olyan is, hogy egyszer lebetegedtem és nem tudtam elmenni egy koncertre, és Álmos az utolsó pillanatban nulla infóval teljesen megoldotta a helyzetet. Elképesztően ügyes. Nyilvánvalóan kiderül bárki számára, hogy szuperügyes munkaerő, de valószínűleg számított az is, hogy nálunk gyakorlatozott, és valószínűleg ez is számított, amikor a Punnany Massifhoz került. [Álmos a Punnany Massif turnémenedzsere, sikertörténete első része ITT, második része ITT olvasható.]
Van esetleg karriervágyad vagy -álmod? Hogy képzeled el magad öt-tíz év múlva?
Igazából nagyon jól érzem magam Budapesten, nagyon inspiráló és kielégítő az, ami itt történik, de nem tartom kizártnak, hogy kicsit külföld felé is kacsintsak néha. Konkrét karriervágyam nincs, de egyre több és jobb dolgot szeretnék elérni abban, amiben most vagyok a zenekarral és Annával. Igazság szerint elindult egy új irány is ezzel a Hedonista projekttel, meg elég nagy horderejű dolgokat hoztunk létre, mint a film, a cirkusz meg a fesztivál, ami azért egészen sok idegsejtemet meg tudta enni. Nálunk jellemző, hogy amit csinálunk, azt előtte még soha senki nem csinálta, és mi sem, de legalább nem is értünk hozzá. Tök új és mindenhol át kell vágni a susnyást, hogy lássunk valamit. De arra is rájöttem, hogy igényem van valami olyanra is, amiben nem kell ötven embernek az igényeit összehangolni, csak mondjuk kettő-háromnak, és most az egyik dizájner barátnőm projektjébe fogok beszállni és elkezdem azt is menedzselni. De szeretném minél jobban fenntartani a zenekart is a magyar könnyűzenei életben, folyamatosan kidomborítani az erősségeinket. Azt gondolom, hogy Annával nagyon sokáig fogunk tudni együttműködni.
tweet
like
+1