2015 January 25

“Szívesen vagyok a ‘lány a szomszédból’” – Péczeli Dóra, az MR2 Petőfi Rádió szerkesztő-műsorvezetője

A Petőfi Rádió egyik legbűbájosabb jelensége és legszebb hangja. Aki ismeri Péczeli Dórát, tudja: segítőkész, jószívű, nyitott és igazi zenerajongó. A Zeneipari menedzsment kurzusunk Petőfi Rádió-bejárásainak rendszeres kalauza. A Zeneipari Hivatal sorozatában a Zeneipari menedzsment kurzusunk vendégelőadóit kérdezzük: olyan nőket mutatunk be, akik évek óta dolgoznak a magyar zeneiparban. 

 

 

 

– Hogyan kerültél kapcsolatba a zeneiparral? Mi vonzott benne?

ok_9

A legelső dallal kezdődött az ismeretségünk, amit felkonferáltam annak idején, rádiós pályafutásom elején egy helyi kereskedelmi rádióban, Szombathelyen!

Azóta évről évre egyre szorosabb a kapcsolatom a zeneiparral: ma már „tudatos fogyasztó” vagyok, sőt, talán formálója, tevékeny részese is az eseményeknek, folyamatoknak, trendeknek; néhány zeneipari résztvevővel pedig kifejezetten jó, már-már baráti kapcsolatot ápolok. Ami meg a rádiózást illeti, az továbbra is nagy szerelem!

Amiben leginkább az vonzott anno, és jelent benne izgalmat a mai napig is, hogy a hangom az egyetlen játékszerem. Míg a tévében egy grimasszal szavak nélkül is lehet kommunikálni, addig itt ilyesmire nincs lehetőség, másképp kell megoldani, de épp ez benne a kihívás.

– Találkoztál-e a pályád elején, mint szerkesztő meghökkenéssel vagy furcsálkodással a kollégák között, hogy Te mint nő látod el ezt a munkakört?

Tapasztalataim szerint ez a szakma is alapvetően férfiközpontú, egy nőnek sokkal többet kell letennie az asztalra ahhoz, hogy komolyan vegyék. Ez folyamatos küzdelem, a mai napig is vannak szituációk, amikor bizonyítanom kell a rátermettségemet, de ettől szép az egész! 🙂

– Ütköztél – e és ha igen, milyen akadályokba a karriered elején, amiatt, mert nő vagy?

Ahogy említettem is az előbb, a mai napig is adódnak helyzetek, amikor akadályokba ütközöm. Legutóbb néhány hónapja futottam bele ilyesmibe: egy ismert zenekarnak szenteltünk egy teljes napot a Petőfin, és én voltam a tematikus nap szerkesztője. Mint utóbb kiderült, az együttes egyik tagja eleinte nem fűzött hozzám túl nagy reményeket, de amint azt a nap végén elárulta, nagyon kellemesen csalódott bennem, minden kerek volt! (Nem mellékesen, a szóban forgó nagyon zenész barátunk alapjáraton nem egy szembedicsérős fazon.)

– Mi volt eddig a munkád során felmerülő legnagyobb nehézség, probléma?

Rém kínos számomra ez a sztori, de sajnos ez a legemlékezetesebb. Még a napra is pontosan emlékszem, amikor történt: 2012. augusztus 29-e volt az a nap, amikor elhagyta a számat egy csúnya szó az éterben! Red Hot Chili Peppers-napunk volt aznap, a zenekar új lemezének megjelenése apropóján. Elég sűrű volt a nap, és elég volt csupán egy apró figyelmetlenség és benne maradt az anyagban az a bizonyos két szó… Szégyellem magam emiatt a mai napig is, de az biztos, hogy egy életre megtanultam a leckét. Ami viszont öröm volt az ürömben, hogy a hallgatók hihetetlenül jófejek és megértőek voltak! Amiért így utólag is, rettentően hálás vagyok!

–  Az utóbbi időben több helyen (Facebook- és YouTube-videók stb.) is megjelentél képpel. Változtatott-e ez azon, hogy hányan ismernek fel?

Nem, de ezt egyáltalán nem bánom, továbbra is szívesen vagyok a „lány a szomszédból”! 🙂

Ha fentieknél is többet szeretnél tudni, mert ezernyi kérdés merült fel most benned, akkor lehet, hogy érdemes beiratkoznod a Zeneipari menedzsment képzésünkre. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által akkreditált kurzusunk legközelebb 2016. február 23-án indul. A képzésről bővebben az alábbi videóban.