A színpadmesterek Yoda-ja – írták róla egyszer. Valóban, Böhm Gábor, az Akvárium Klub és számtalan magyar nyári fesztivál (VOLT, Sziget, Fishing On Orfű – hogy csak néhányat soroljunk) tisztelt, kedvelt és szeretett színpadmestere. Mit is csinál a színpadot felügyelő zeneipari szakember? Dudich Ákos megkérdezte.
Szöveg: Dudich Ákos
Melyik volt az a zenei stílus, vagy zenekar, ami akkora hatást gyakorolt rád, hogy aztán mindig a zene körül járjon az eszed és végül megélhetésként is a zeneiparban dolgozz?
Ezen még így ebben a formában nem gondolkodtam el, de most, hogy kérdezed, felötlik bennem pár dolog. Az első két zenekar, ami akkora hatást gyakorolt rám, hogy a rajongójuk lettem és be akartam szerezni az összes albumukat, az a Queen és a Scorpions volt. Az előbbi a nővérem hatása volt, az utóbbi pedig az osztálytársaimé, barátaimé. 14 évesen el is mentem Scorpions-koncertre, ez volt életem első komoly élőzenés bulija. Ekkor még természetesen nagyon messze álltam attól, hogy azon gondolkozzak, hogy én egyszer majd a zeneiparban fogok dolgozni. Főleg, hogy amikor már tudatosan foglalkoztam a pályaválasztás problematikájával, akkor mindig a mérnöki, informatikai irány sejlett fel előttem. Végül ilyen képesítést is szereztem, sőt, itt az Akváriumban is nagy hasznát veszem az informatikai tudásomnak.
De, hogy válaszoljak a kérdésedre, huszonévesen érintett meg a blues és szerintem ez az a stílus, ami miatt ma a zeneiparban dolgozom. Az egyetem alatt volt egy blues-zenekarunk, amellyel feldolgozásokat játszottunk. Valójában magunkat szórakoztattuk vele, de arra is jó volt, hogy rájöjjek, az én hangszeres tudásom nem kiemelkedő, viszont iszonyatosan vonzott a színpad meg a koncertezés. Így aztán felhagytam a rockhős szerepével és inkább a háttérmunkából kívántam kivenni a részemet.
Hogyan lettél színpadmester? A mesterfogásokat tanultad valakitől, vagy teljesen autodidakta színpadmester vagy?
Teljesen autodidakta színpadmesternek tartom magam, sőt, amikor én ezt elkezdtem csinálni, akkor még egészen biztosan nem tanították ezt sehol, legfeljebb régebbi motorosokat lehetett faggatni, hogy csinálja, mint csinálja. Merem állítani, hogy 90%-ban a magam hibáiból tanultam, és eleve véletlenül lettem színpadmester, ugyanis a hajdani Kultiplexben programszervezéssel foglalkoztam, és akkoriban még nem voltak ennyire leosztva a feladatok, mint mostanában, ergo a koncertszervezőnek a fellépőkkel is foglalkoznia kellett, de még a szórólapozás is sokszor rá maradt. Itt szereztem az első gyakorlati tapasztalataimat, sőt még a hangtechnika rejtelmeibe is belemerültem kicsit, amikor egyszerűbb dj-estek voltak soron.
Pontosan mit csinál egy színpadmester? Mikor kapcsolódsz bele a folyamatba?
A színpadmester feladatköre leginkább a rendezőéhez hasonlít egy filmforgatás során. Ő látja át az egész folyamatot A-tól Z-ig, koordinálja a történéseket, biztosítja, hogy a fontos információk eljussanak az érintett emberekhez és minden úgy történjen, ahogy azt a szervezőkkel korábban eltervezték. Ráadásul nemcsak a színpadért felel, tehát az érkezésért, beállásért, átszerelésért és befejezésért, hanem azért is, hogy minden a legnagyobb rendben menjen a backstage, a catering, a biztonság, az egészségügy és a technika terén is. Mostanában egyre gyakrabban a színpadmester felelőssége a TV-felvétel is. Tudni kell, hogy a fesztiválokon iszonyúan feszesen van összerakva a line-up, hogy minél kevesebb holtidő legyen, minél gyorsabban megtörténjenek az átállások. Ha valami nincsen alaposan megtervezve, akkor pillanatok alatt félrecsúszhat az egész este. Ráadásul, ha az adott helyszínnek mondjuk éjfélig van engedélye, öt perc csúszás akár az egész rendezvényt veszélybe sodorhatja, hiszen a környékbeli lakók éjfél után már joggal tehetnek feljelentést. Ennek a kivédése, vagyis a csúszás megelőzése vagy megakadályozása az én felelősségem.
Jársz egyeztetésekre vagy főleg emailen és telefonon zajlik az információcsere?
Főleg e-mailen és telefonon zajlik az információcsere. De itt most szétválasztanám a klubozást a fesztiválozástól. A klubozás ugyanis napi rutin, egy főállás, míg a fesztiválozás intenzív három hónapot jelent a nyáron. A fesztiválokon mondanom sem kell, hogy sokkal több zenekar lép fel sokkal rövidebb időn belül, úgyhogy ott feszítettebb a tempó. Ez esetben muszáj összeülnünk néha: egy ember a produkciótól, egy a hangtechnikusoktól, egy a fényesektől, egy a vizuáltól és a színpadmester. Ilyenkor a lehető legaprólékosabban végigveszünk mindent, amit úgy képzelj el, hogy mondjuk 14 óra 12 perckor a 63 amperes betáp csatlakozónak ott kell lennie a színpad jobb sarkánál, különben megcsúszhat a koncert. A zenekarokkal általában emailen tartom a kapcsolatot, de ez is napi 100-120 levelet jelent fesztiválszezonban.
Látsz különbséget a magyar és a külföldi zenekarok viselkedése között?
Egyre kevesebb a különbség, ugyanis nagyon intenzív fejlődést látok a magyar zenekarok esetében. Tulajdonképpen már nincs érdemi különbség, legfeljebb a produkció volumenében. A külföldiek általában nagyobb felszereléssel, komplexebb produkcióval érkeznek, mint a magyarok. De ellenpélda is akad.
Hogyan lehet fegyelmet tartani a problémásabb zenészek között?
Ez alkati kérdés. Én nem vagyok ilyen értelemben klasszikus színpadmester. Kaptam már olyan szakmai kritikát, miszerint nem vagyok elég agresszív, nem kiabálok eleget. Ez így is van.
Ezzel érdemelted ki „a színpadmesterek Yoda”-ja nevet?
Valójában senki sem nevez így, ezt csak a régi Akvárium Facebook-fotóalbumában írta valaki a képem alá… Ez hízelgő, de azért túlzás. Olyat viszont tényleg mondtak rám, hogy a legnyugodtabb, a legkiegyensúlyozottabb színpadmester. Én próbálok nem fellépéssel vagy veszekedéssel elérni eredményt, hanem eleve úgy alakítani a körülményeket, hogy minden flottul menjen. És merem állítani, hogy ez jól működik. Tehát létezik alapos színpadmesteri munka kiabálás nélkül is.
Azt mondják, hogy egy koncert akkor van jól megszervezve, ha a fellépés alatt a színpadmesternek már semmi dolga sincs…
Ez nagyjából igaz, de mindig bármi megtörténhet. Hiába volt például 100%-osan profin előkészítve a Vad Fruttik koncertje a VOLT fesztiválon, olyan esőt és szelet kaptunk, hogy rommá ázott a színpad és félbe kellett szakítani a koncertet, mert elment a fény és a hang. Egyszer még sikerült helyreállítani, de amikor újra elment az áram, a zenekar már nem akart visszamenni a színpadra, mert tartottak attól, hogy valakit megráz az áram, meg különben is milyen kellemetlen már, hogy állandóan abba kell hagyniuk a zenélést. Ilyenkor mindenki rám néz, hogy mi legyen. Végül elértem, hogy még egyszer felmenjenek, és azt mondtam, hogy ha megint baj lesz, akkor végleg levonulhatnak. Hál’istennek, ezután már nem volt probléma.
Fenn áll viszont a veszélye annak is, hogy a sok felelősség miatt már nem tudod élvezni a koncerteket. Ezt hogy véded ki?
Nagyon nehéz. Nem vagyok benne biztos, hogy ki tudom védeni. Szerintem képtelenség egy átlagos koncertlátogató szemével figyelni egy bulit, ha közben amúgy te felelősséggel tartozol az eseményekért. Ez szakmai ártalom. Sokkal nehezebb így élvezni egy produkciót. Ráadásul már annyi fellépést láttam, hogy megemelkedett az ingerküszöböm és csak ritkán kapom fel a fejemet valami érdekesebbre vagy látványosabbra.
Mik voltak a legkellemetlenebb meglepetések ezen a harctéren?
Mindig van valami apróság, ami az adott oldalra billenti az élmény mérlegét. A kellemetlenebbek közé természetesen azok tartoznak, ahol valami balul sül el és konkrét konfliktus alakul ki. A BalatonSoundon például egyszer reggel 8-kor derült ki, hogy az egyik aznapi fellépő sokkal több cuccal érkezik, mint arról szó volt, de a legszűkebb keresztmetszetet a bontás jelentette, mert a fellépés utáni fél órában mindent le is akartak szedni. Ez elsőre képtelenségnek tűnt. Összeszaladt a fesztivál vezetősége és némi vita után megoldottunk mindent. A dokkoló területet megdupláztuk, és akit csak tudtunk, beállítottunk, hogy két kamionba egyszerre tudjunk pakolni. Nagyon látványos volt egyébként, ahogy 30-40 ember nyüzsög a színpadon és hangyák módjára fél óra alatt lebontanak mindent. Tehát a botrányt megúsztuk, de a vita nagyon kellemetlen volt.
Tudni kell, hogy még ha nem is a színpadmester hibájából fakad egy probléma, a produkció felé akkor is ő a fesztivál arca, vagyis rajta csapódik le minden. Hogy konkrét példát mondjak, a francia Air zenekar valami szerződésbeli nézeteltérések miatt egészen befeszülve érkezett a VOLT fesztiválra, nem a nagyszínpadon kaptak fellépési lehetőséget, hanem a kettes számú színpadon, de cserébe bemehettek volna a nagy backstage-be, de erről nem sikerült mindenkit értesíteni, úgyhogy nagyon ki voltak akadva, mert folyamatosan kellemetlenségek érték őket. Ez is mind rajtam csapódott le.
Ez egy nagyon stresszes és sok éjszakázást kívánó meló. Ezt testhezállónak érzed? Nem vágysz nappali melóra?
Valóban stresszes és éjszakás, sőt a fesztiválozás gyakorlatilag non-stopnak nevezhető. Az utolsó dj-szett hajnali 6-kor ér véget, az első zenekar pedig 8-kor érkezik. Ezt vagy úgy oldja meg az ember, hogy az egyszerűbb dj-produkciókat csak előkészíti, vagy ha valakivel váltásban dolgozik az ember. Amúgy testhezálló nekem az éjszakázás, igazi éjszakai bagoly vagyok. Azt pedig már egyre nehezebben tudom elképzelni, hogy klasszikus nappali 8 órás munkám legyen, nyakkendőt kelljen kötnöm stb.
Mindannyiunknak célja, hogy a munkát ne tudja szétválasztani a szórakozástól. Feltételezem, ez neked sikerült.
Ez a kijelentés annyiban nem állja meg a helyét, hogy én nem tudok szórakozásként tekinteni a munkámra. Szeretem, amit csinálok, de ez nem jelent kikapcsolódást, éppen ellenkezőleg, hiszen nem lehet lazsálni, fejben nem lehet elengedni a szálakat, különben bármikor beüthet a krach.
Fordított esetben, amikor tényleg szórakozni mész egy koncertre, ez hogyan működik? Figyeled az aktuális színpadmester ténykedését?
Ez óhatatlan. Felméred a színpadot, figyelemmel követed az eseményeket, netán ellesel pár trükköt. Ez ellen nem is érdemes küzdeni.
tweet
like
+1