2016 August 16

“A Zeneipari menedzsment képzés jó célt szolgál” – Horváth Luca, végzett diák a kurzusról

“…azzal a határozott elképzeléssel jelentkeztem, hogy a végére jobban át fogom látni a zeneipar működését, rengeteg apró, de nélkülözhetetlen dolgot tanulok meg, ami ahhoz szükséges, hogy minél értékesebb munkát tudjak majd végezni a zeneipar bármely területén. Úgy gondoltam, hogy a végére annyi tudást és ebből fakadó lelkesedést gyűjtök, hogy meg akarom majd váltani a világot. A helyzet az, hogy elképzeléseim valósággá váltak.” Horváth Luca a 2015 őszi képzésünk diákja volt. Nem csak tudást, de barátokat is szerzett a kurzuson. Elmeséli, hogyan is volt az életében jelen David Bowie vagy Amy Winehouse ezalatt a tíz hónap alatt. 

horvath_lucaA Zeneipari menedzsment képzésre azzal a határozott elképzeléssel jelentkeztem, hogy a végére jobban át fogom látni a zeneipar működését, rengeteg apró, de nélkülözhetetlen dolgot tanulok meg, ami ahhoz szükséges, hogy minél értékesebb munkát tudjak majd végezni a zeneipar bármely területén. Úgy gondoltam, hogy a végére annyi tudást és ebből fakadó lelkesedést gyűjtök, hogy meg akarom majd váltani a világot. A helyzet az, hogy elképzeléseim valósággá váltak.

Annak, hogy a képzés azt tudta adni, amit vártam tőle, vannak alaptényezői mind a diák, mind az oktatás részéről. Nagyon örültem, hogy a diák részéről az őszinte érdeklődésen és tudásvágyon meg persze a ráfordítandó időn kívül nem követel mást. Az oktatás viszont olyan dolgokat nyújt, amit egyetemi tanulmányaim alatt sem feltétlen tapasztaltam és ennek oka egyértelműen az, hogy Morcz Fruzsi, a Zeneipari Hivatal vezetője teljes mértékben szívügyének tekinti a sulit, így azt is, hogy az oktatás az ő maximalizmusának megfelelően, igényesen és minőségien történjen.

Ennek érdekében szinte minden héten olyan vendégelőadónk volt, aki a zeneiparban tevékenykedik, így nem csak elméleti, hanem gyakorlati tudása is nagy, ráadásul ennek a tudásnak aktualitása is van. Persze jól esett az is, hogy az órák nem klasszikus tanár-diák viszonyban zajlottak, hanem egyfajta „mester és tanítványai” hangulatban, őszintén. Hozzáteszem, ehhez hozzájárult a csoportunk tagjainak egymással való viszonya, illetve az évfolyamok egymás közti kapcsolata, meg az iskola helyszínének különleges atmoszférája. Mert valljuk be, egy a zene és a zeneipar iránt érdeklődőnek jól esik, hogy az ajtótól pár lépésre David Bowie-t pillantja meg vagy, hogy órák alatt a könyvtár faláról figyelő Amy Winehouse-zal nézhet farkasszemet (ez a jutalma annak, aki jól választ ülőhelyet 🙂 ). Persze ami talán a legfontosabb, hogy itt mindenkinek közös az érdeklődési köre és szerelme a zene, ez pedig olyan légkört teremt, amiben elképesztően jó létezni.

13754302_1039517609458841_2138024235304123883_nSzámos terepbejárásunk fontos kiegészítése volt az óráknak. Különösen jónak tartottam, hogy mind a fizikai, mind a digitális terjesztésről fontos, releváns információkat tudhattunk meg. Előbbiről a Musicland lemezboltban, Oroszi Ivántól, utóbbiról a White Monkey Music Distribution-től érkező Gallasz Enikőtől és Gedeon Andreától. A terepbejárásokban nagyon szerettem, hogy a lehető legszélesebben akarja összefogni a zeneipar fontos pontjait. A sok koncerthelyszín – mint az A38, az Akvárium, a MüPa – mellett átfogó képet kaphattunk az előadóművészt érintő jogokról Dr. Békés Gergelytől, aki az EJI képviseletében tartott előadást. A változatosságot alátámasztandó, még a zene és a tévé kapcsolatáról is hallhattunk az X-faktor kapcsán Schiwert-Takács Lászlótól és Verebély Marcelltől.

Ha még valamit elmondanék a képzésről, az a hihetetlen mennyiségű plusz tudás, ami a kapcsolódó olvasmányokból, valamint az önszorgalomból olvasható, az iskola saját (!) könyvtárában fellelhető könyvek formájában a rendelkezésünkre áll. A könyvtár is egy olyan tényező, ami az iskola azon tulajdonságát támasztja alá, amit a legjobban értékelek benne: nem kötelez, de ösztönöz, és ha fejlődni akarsz, megadja rá a lehetőséget.

A Zeneipari Hivatalnak és Fruzsinak a rengeteg tudáson és az emberi kapcsolatokon kívül olyan lehetőségeket köszönhetek, amik által végleg beleszerettem a zenei élet háttérmunkálataiba is. Alkalmam nyílt a The Bits – Hungarian Beatles Tribute Band-nél tölteni egyik gyakorlatomat. Ez a három hónapos időszak sok hasznos, a továbbiakban segítségemre lévő tapasztalatot adott.

Második gyakorlatomat a Veszprémi Utcazene Fesztiválon tölthettem. Csodálatos emberekkel találkozhattam és az ott szerzett élményeket és tanultakat sosem fogom elfelejteni, hasznos, alkalmazható tudást gyűjthettem.

A Zeneipari menedzsment képzés jó célt szolgál. Nem csak tudásban, hanem emberileg is formált, fejlesztett és úgy gondolom, hogy ezt csak egy igazán jó oktatásról lehet elmondani.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által akkreditált Zeneipari menedzsment kurzusunk legközelebb 2016. szeptember 7-én indul. A képzésről bővebben az alábbi videóban.